Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Szabadka A-tól Zs-ig

B

Bajnát: Szabadkának a Zentai úttal, a Kis-Paliccsal és a Mlaka-völggyel határolt része, egykori nevén Bajini hatovi. Már jóval időszámításunk előtt lakott terület volt. Tártak már itt fel Hallstatt-kori bronzleleteket – i. e. a 9. századból, szarmata agyagedényeket a 4. századból, honfoglalás kori germán és avar sírokat.

Bandagazda kaszás és marokkötő: a Dužijancához kapcsolódó fogalmak. A nagyobb gabonatáblák learatása során a munkások ún. „bandákba” tömörültek. A bandák elöljárója a bandavezér volt, ő vállalta fel a munkát, a kaszálásban pedig a marokkötő nő segédkezett neki. Ők voltak az aratás legszorgosabb és legsikeresebb párja. A Dužijanca aratóünnepség keretében ma is minden évben megválasztják az év bandagazdáját és marokkötőjét.

Békovai reptér – civil reptér Szabadkától délkelet irányban 6 kilométerre. Sportrepülésre, motoros és vitorlázórepülő pilóta-oktatásra, edzőrepülésre és ejtőernyős ugrásokra használják. A repülési zónák szabályos háromszög alakban helyezkednek el a reptér körül. Az 1200 méter feletti vitorlázórepülés repülési zónáját nyugatról a Palicsi tavat Szenttamással összekötő vonal határolja, a Kelebia felé vezető légi útvonal közelsége miatt. A gyakorló repülési magasság a repülőgépek esetében 300 m, a vitorlás repülők esetében pedig 200 m.

Bogdan, Zvonko (1942. január 5-én született Zomborban) hagyományos vajdasági dalokat előadó énekes. Szabadkán él és alkot. Bár elsősorban énekesként szerzett hírnevet, emellett zenét szerez, fest, verseket ír és fogathajtásban versenyzik. Figyelmes és illemtudó magatartásáról is ismert. Dalai a rónaság illatát, a letűnt idők és a bohém élet hangulatát idézik, s többnyire a szerelemről, a szabadon száguldó lovakról és a nőkről szólnak...
Eredeti szerzeményeit és a hagyományos dalokat (különösen a bunyevácokkal kapcsolatosakat) Zvonko Bogdan tamburazenekar kíséretében adja elő. Egyik legismertebb dala, az "Ej, salaši na severu Bačke" saját szerzeménye.
Legismertebb dalai: Ej, salaši na severu Bačke, Već odavno spremam svog mrkova, Prošle su mnoge ljubavi, Govori se da me varaš
Kraj jezera jedna kuća mala, Neko sasvim treći, O tebi pevam najdraži grade, Jedan stari kontrabas, Ko te ima taj te nema, Ne mogu se setit' leta, Bunjevačko prelo, Doći ću ti ko u staroj pismi...

Bolhapiac (Ócskapiac) – Az utóbbi két évtizedben Szabadka Vajdaság, Szerbia, Jugoszlávia illetve Közép- és Kelet-Európa térképén számos jellegzetessége mellett e piacával is kitűnik. A vásárlók egyszerűen csak „bolhapiacnak” vagy „ócskapiacnak” nevezik ezt a bevásárlóközpontot, amely a 80-as évek végén és a 90-es évek elején a hazai árusok mellett az orosz, ukrán, lengyel, szlovák, magyar és román árusok és vásárlók Mekkájává vált ...
Mára ez a piac már egy bevásárlóközponttá nőtte ki magát mintegy 1.600 bejegyzett elárusítóhellyel és több mint 200 üzlettel. A szabadkaiak mellett továbbra is rendszeresen látogatják árusok és vásárlók Szerbia minden részéből, Bosznia és Hercegovinából, a Boszniai Szerb Köztársaságból, Horvátországból és Macedóniából.
Több ezer szabadkai család számára az „ócskapiac” évtizedekig a megélhetés alapvető forrását képezte és képezi ma is, Szabadka számára a szabad kereskedelem jelképe, az Európa felé tartó hazai utasok számára pedig kötelező megállót jelent.

BOSS - Kávézó és pizzéria Szabadka egyik kultikus szórakozóhelye, idővel a város ismertetőjegyeinek egyikévé vált. Az 1986. óta működő kávézó kitűnő kiszolgálásával, az ételek széles kínálatával a különböző korosztályok kedvenc találkozóhelyévé vált. A kellemes légkör, a képzőművészeti Találkozó galériára nyíló kilátás és a parkosított környezet különösen érdekes és kellemes pihenőhellyé teszik akár télen, akár nyáron.