Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A Susajam 2016 Nemzetközi és Regionális Vásár beharangozása

2016.05.16.

A SuSajam 2016 elnevezéssel június 2-a és 4-e között megrendezésre kerülő 10. Nemzetközi és Regionális Vásáron a szabadkai Sportcsarnokban mintegy 200 kiállító vesz részt 7 országból. Ezek: Románia, Magyarország, Horvátország, Németország, Szlovénia, a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia. Az idei vásár partnere Berlin Treptow-Köpenick nevű kerülete.

10143_1.jpg

A Szabadkai Piacok KKV igazgatónője, Ilinka Vukoja az ebből az alkalomból megtartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a SuSajam résztvevői számára 1.600 négyzetméternyi fedett kiállítói területet, valamint jelentős területet biztosítanak a Sportcsarnok körül.

Szavai szerint a vásári előkészületeket idejekorán megkezdték, a közbeszerzési eljárást követően pedig a kiállítói standok megépítésével és felszerelésével a legjobb ajánlattevőt, a belgrádi Mundial Kft-t bízták meg, amely a tavalyi vásáron is hasonló megbízást kapott.

Kiemelte, hogy a vásár megrendezésére előirányozott eszközkeret nem éri el a tavalyi szintet, a Vásárra a belépés díjtalan lesz, a kérdőívet kitöltő látogatók pedig nyereményjátékban vehetnek részt, amelynek fődíja egy központifűtés-kazán.

A Körzeti Gazdasági Kamara (KGK) főtitkára, Ivan Vojnić Tunić kiemelte, hogy az idei vásáron bemutatkozik az ország összes gazdasági térsége, amellett pedig Szlavónia, a Muraközi Megye valamint Banja Luka gazdasága is, egy szlovén cég pedig élelmiszeripari termékekkel mutatkozik be.

- A vásáron 15 gazdasági kamara lesz jelen a térségükből érkező üzletemberekkel együtt. Szabadka az idei vásáron többek között borászataival is bemutatkozik. Azon fáradozunk, hogy külön standon jelenjenek meg térségünk borászai, emellett pedig szeretnénk a vidékünkre jellemző élelmiszereket is bemutatni. Véleményem szerint a vásár jól szervezett lesz, több munkával ugyan, de az előző évieknél bizonyosan jobb eredményeket mutathatunk fel - hangsúlyozta Ivan Vojnić Tunić.

Ljuben Hristov, a polgármester kisiparért felelős tanácsosa kiemelte, hogy az idei vásáron is bemutatkoznak a szabadkai középiskolák a tanév során elkészült diákmunkákkal, termékekkel. Jelenleg a vásári kapacitások 90 százalékát foglalták le, a kiállítók pedig legkésőbb május 23-ig jelenthetik be részvételi szándékukat.

A vásár főszervezője a Szabadkai Piacok KKV, társzervezője a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara, megrendezését pedig anyagiakkal támogatja Szabadka Városa és Vajdaság AT.