Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A SuSajam 2016-on hét ország 197 kiállítója vesz részt

2016.05.30.

A SuSajam 2016 elnevezéssel június 2-a és 4-e között megrendezésre kerülő 10. Nemzetközi és Regionális Vásáron a szabadkai Sportcsarnokban 197 kiállító vesz részt 7 országból. Ezek: Románia, Horvátország, Németország, Szlovénia, a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia. Az idei vásár partnere Berlin Treptow-Köpenick nevű kerülete.

10180_1.jpg

A Szabadkai Piacok KKV igazgatónője, Ilinka Vukoja az ebből az alkalomból megtartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kiállítók számára 1.600 négyzetméternyi fedett kiállítói területet, valamint jelentős területet biztosítottak a Sportcsarnok körül.

Kiemelte, hogy a vásárra ingyenes a belépés, s hogy a kérdőívet kitöltő látogatók nyereményjátékban vehetnek részt, amelynek fődíja egy központifűtés-kazán. Mint közölte, a SuSajam 2016 Nemzetközi és Regionális Vásárt Miroslav Miletić, a Szerb Gazdasági Kamara alelnöke nyitja meg.

A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara (KGK) főtitkára, Ivan Vojnić Tunić kiemelte, hogy az idei vásáron a legtöbb kiállító, a cégek 44 százaléka a mezőgazdaságot képviseli, ezután következik a textil-, vegyi és nyomdaipar 21 százalékkal, a gép- és fémipar 10 százalékkal, a kereskedelem 8, az építőipar 3 százalékkal, 13 százalékuk pedig más gazdasági ágakhoz tartozik. A vásáron 92 szerbiai vállalat mutatkozik be, majd hozzátette, hogy szakmai értelemben a vásári programot számos kísérőrendezvény is gazdagítja.

Ljuben Hristov, a polgármester kisiparért felelős segédje hangsúlyozta, hogy bejelentette érkezését illetve a vásáron kívüli programokba való bekapcsolódását a szlovák Léva, valamint a montenegrói Bijelo Polje városa is. Hrisztov szavai szerint a szabadkai SuSajam minden elemzés alapján Szerbiában a harmadik legnagyobb vásár.

A vásár csütörtökön és pénteken 10-től 20 óráig lesz nyitva. A legjobb kiállítóknak a vásári díjak átadását, valamint a nyereményjáték sorsolását a tervek szerint szombaton (jún. 4-én) 12 órakor tartják meg a Sportcsarnokban.

A vásár szervezője a Szabadkai Piacok KKV, társzervezője a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara, megrendezését pedig anyagiakkal támogatja Szabadka Városa és Vajdaság AT.