Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megünnepelték a város napját

2016.09.01.

A város lobogójának ünnepélyes felvonásával és a Városi Képviselő-testület díszülésével, amelyen átnyújtották a Díszpolgári címmel és a Pro Urbe-díjjal járó oklevelet és plakettet, megünnepelték szeptember 1-jét, Szabadka Város napját. A Városháza Dísztermében megtartott ünnepségen jelen voltak a szabadkai főkonzulátusok képviselői, az állami és a tartományi szervek, a nemzeti tanácsok, a testvér- illetve partnervárosok, az egyházak és a művelődési intézmények képviselői, valamint a Városi Képviselő-testület tanácsnokai.

10476_1.jpg

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere beszédében a város napja alkalmából gratulált polgártársainak, a vendégeknek pedig kellemes itt-tartózkodást kívánt. Az új városi hatalom sikerességét azzal mérik, hogy milyen mértékben sikerül elnyernie a hazai és a külföldi befektetők bizalmát, hány új munkahely nyílik, de a városvezetés nem feledkezhet meg néhány régebbi, de sajnos még mindig befejezetlen projekt megvalósításáról sem.  

– Átgondoltan, világos célok mentén határoztuk meg az elkövetkező évek irányvonalát, azzal a szándékkal, hogy Szerbia – de szerénytelenség nélkül mondhatjuk, a tágabb régió – térképén Szabadkát a vonzó térségek közé sorolják. Minden fontosabb városi projekt megvalósításához stratégiai partnereket keresünk, amelyek számára a lehető legjobb üzleti környezetet igyekszünk kialakítani, s ilyen értelemben Palics idegenforgalmi célállomásként történő fejlesztése az egyik legfontosabb célunk – mondta Bogdan Laban.

Szabadka modern város, amely élen jár a beruházók betelepüléséhez és az új munkahelyek megnyitásához szükséges kedvező feltételek megteremtésében – mondta a polgármester, majd hozzátette: egy város fejlesztésével kapcsolatos tevékenység, legyen az bármennyire sikeres, sohasem tekinthető befejezettnek.

– Ez egy tartós folyamat, mi pedig nem fogjuk megengedni, hogy bármi, akármilyen válság vagy felgyülemlett gondok megállítsák fejlesztési terveink megvalósítását illetve a polgártársainkról való gondoskodásunkat. Szociálisan felelős politikát tűztünk ki célul, amely konkrét lépések sorát tartalmazza a lakosság szociálisan érzékeny rétegeinek a megsegítésére – mondta Bogdan Laban.

10476_2.jpg
Bogdan Laban

Hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évek a fejlődés évei lesznek, hogy erőnk és jövőnk támaszai a fiatal generációk. Épp ezért a városnap megünneplésébe 800 gyermeket, szabadkai tanulót kapcsoltunk be, akik most először mutathatták meg, hogy a jövőben komolyan számíthatunk rájuk.

Mint mondta, ez a városvezetés mindent megtesz azért, hogy Szabadka továbbra is fejlessze azon sajátosságait, amelyekről jól ismerik, hogy a haladás, a szolidaritás és az együvé tartozás városa legyen, ahol találkoznak az emberek, a kultúra csúcseredményei és az ellenállhatatlan szépség.

– Büszkék vagyunk városunkra és meg vagyunk győződve róla, hogy képesek leszünk meglelni a válaszokat az előttünk álló kihívásokra – üzente Bogdan Laban polgármester.

Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke ugyancsak köszöntötte polgártársait és a vendégeket a város napja alkalmából. Emlékeztetett rá, hogy Szabadka Város napján arra az eseményre emlékezünk, amikor 1779. szeptember 1-jén Szabadka szabad királyi városi rangot kapott. Hozzátette, hogy az új városvezetés konkrét, jól átgondolt tervek segítségével a szebb jövő felé vezeti a várost, s hogy Szabadka a kedvező gazdasági légkör erősödésével ismét a térség gazdasági központjává, gazdasági fejlődésének lendkerekévé válik.

10476_3.jpg
Bunford Tivadar

A gazdasági mutatók javulásával, új munkahelyek megnyitásával csökkenthetjük a jó szakemberek és a fiatalok elvándorlását a fejlettebb országokba.

– A biztos bérekkel és rendszeres kifizetésükkel visszatarthatjuk azokat, akik a munkanélküliség és a bizonytalanság miatt külföldön keresnek munkát. Új munkahelyek létrehozásával megakadályozhatjuk a fiatalok, vagy akár egész családok elvándorlását. Ez elsődleges feladat a város számára, mert egy idősödő, mind kisebb lélekszámú társadalomra nem alapozhatjuk fejlődésünket, szilárd, kedvező kilátásokkal teli jövőnket – mondta Bunford Tivadar.

Szerinte a szabadkai önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a városvezetés által kitűzött célok meg is valósuljanak: hogy új munkahelyeket nyissanak Szabadka polgárai számára, hogy a várost tehermentesítsék az átmenő forgalomtól, azaz megépüljön az Y-elágazás, hogy befejeződjön a Népszínház építése, s hogy Palics olyan új tartalmakat kapjon, amelyekkel ide vonzhatja és meg is tarthatja a turistákat.

A Városi Képviselő-testület díszülésén átnyújtották a Díszpolgári címmel és a Pro Urbe-díjjal járó okleveleket és plaketteket.

A Városi Képviselő-testület rendelete értelmében Matija Bećkovićnak adományozták a Díszpolgári címet kiemelkedő és időtálló életművéért, amellyel hozzájárult Szabadka Város tekintélyének a növeléséhez hazánkban és külföldön egyaránt. Bećković akadémikusnak a díjat Živorad Đurić, a város Pro Urbe díjasa nyújtotta át, aki idén februárban Belgrád Város Képviselő-testületének épületében az Év legnemesebb cselekedete plakettek átadásakor épp Matija Bećkovićtól vette át az önzetlen munkáért odaítélt külön elismerést.

10476_5.jpg
A díjazottak: Bíró L., K. Dulić, Ž. Đurić és M. Bećković

Živorad Đurić, a belügyek jogásza mellett a kiemelkedő alkotásokért és tevékenységért, melyek jelentősen hozzájárulnak Szabadka tekintélyének, anyagi és szellemi értékeinek a növeléséhez, Pro Urbe-díjat kapott dr. Kata Dulić növényvédelmi szakember, fitofarmakológus, valamint Bíró Lívia okleveles közgazdász. A Pro Urbe díjak odaítéléséről szóló oklevelet és a plakettet Bogdan Laban polgármester és Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke nyújtotta át.

A díszülés a Bože pravde himnusszal kezdődött, amelyet Violeta Radić, a szabadkai Zeneiskola tanulója adott elő. A gazdag művelődési műsorban fellépett Oliver Njego belgrádi operaénekes és Baracskai Judit szegedi operaénekesnő, valamint Predrag Miletić színész.