Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Emlékezés a dicső első világháborús elődökre

2016.11.10.

A Szent Száva Szerb Művelődési Központ helyiségeiben az este kiállítás nyílt Az első világháborús elődökre való emlékezés albuma, amely személyes visszaemlékezéseket és az első világháború résztvevői leszármazottainak gyűjteményében őrzött dokumentumokat tartalmaz. A niši Aleksandar Vasilić fotóiból összeállított tárlatot Miroslava Babić, Szabadka Városi Tanácsának művelődéssel megbízott tagja ünnepélyes keretek között nyitotta meg, és ebből az alkalomból hangsúlyozta: a történelem arra kötelez bennünket, hogy ne feledkezzünk meg őseinkről, arról, hogy ők miként hódították meg a szabadságot, és a fényképeken látható autentikus tanúságtétel segítségével visszatérjünk az igazi értékekhez, ezek pedig a becsület, a bátorság, a szeretet és az emberiesség.

10610_1.jpg

– Köszönöm a Szent Száva Szerb Művelődési Központnak, hogy lehetőségünk nyílt e fotókiállítás révén megismertetni az utódokat, az ifjabb nemzedékeket őseink hatalmas bátorságával és tetteik történelmi dimenzióival. A történelem arra kötelez bennünket, hogy ne feledkezzünk meg arról, elődeink miként hódították meg a szabadságot. A fényképek autentikus tanúsága segít bennünket visszajutni az igazi értékekig, a becsületig, a bátorságig, a szeretetig és az emberiességig. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy utódként, egy szaloniki önkéntes unokájaként megnyitottá nyilváníthatom ezt a kiállítást – mondta Miroslava Babić.

Milan Mitić, az 1912 és 1920 közötti háborúk harcosai leszármazottai szövetsége Tartományi Bizottságának elnöke elmondta, hogy a leszármazottak szövetsége 2014-ben kezdeményezte az első világháborúban részt vett ősökre való emlékezés albumának projektumát azzal a céllal, hogy az első világháború kitörése századik évfordulójára való emlékezés keretében összegyűjtsék és a tudósok, valamint a szélesebb nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegyék azt a számos dokumentumot, fényképet, kitüntetést, naplót, levelet, levelezőlapot és más korabeli emléktárgyat, amelyeket az egykori katonák leszármazottai őriznek.

A visszaemlékezés albuma című kiállítás, amelynek szerzője és vezetője a niši Aleksandar Vasilić olyan harcos leszármazottja, aki túlélte a nagy háborút és győztesként tért vissza övéihez. A tárlat megrendezését és szervezését megáldotta Őszentsége Irinej, szerb pátriárka és Kiril őszentsége, Moszkva és minden oroszok pátriárkája, a szervezők pedig szorosan együttműködtek a diaszpórában és a régióban élő szerbséggel való együttműködéssel megbízott igazgatósággal, továbbá a Szerb Köztársaság Külügyminisztériumával.

10610_2.jpg

Ezzel a kiállítással a közvélemény betekintést nyerhet a múltunk dicső és emlékezésre méltó periódusával kapcsolatos autentikus tanúbizonyságokba. Ez a projektum éppen ezért rendkívüli jelentőségű a szerbség történelmi öntudata szempontjából, és olyan anyagot tartalmaz, amelynek segítségével az ifjú nemzedékek gyökereikről, elődeikről tanulnak. A 717.000 katonából, akiket Szerbia kiállított az első világháborús harctereken, a szabadság barikádjain 350.000 alussza örök álmát. Ez a lakosság legéletképesebb részének a fele, a legnagyobb veszteség a szövetséges erők soraiban, és a legnagyobb százalék, amelyet egy ország a XX. század háborúiban emberveszteségként jegyzett.

A szövegben, amelynek szerzője Vesna Bašić, a Vajdasági Levéltár fő levéltárosa, és amelyet a szerző akadályoztatása miatt a kiállítás megnyitóján Mile Tasić műkritikus olvasott fel, Vesna Bašić a következőket üzente: „A sír a legrégebbi és legkitartóbb hitünk. Még mindig a csontokra és a sírhelyekre esküszünk, még mindig nincs szilárdabb támaszunk, jobb gyógyírunk és szilárdabb meggyőződésünk. A sírok tanítottak és bátorítottak, ösztönöztek bennünket leginkább. A csontokon maradnak fenn az államok, amelyeket a csontok határolnak és határoznak meg”. Újítsuk meg az emlékeket, hogy tudni lehessen: voltunk, vagyunk és leszünk.