Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megünnepelték az emberi jogok nemzetközi napját

2016.12.09.

A szabadkai Polgári Jogvédő Iroda december 10-e, az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából irodalmi pályázatot írt ki két témára, az egyik Azt álmodtam, hogy az életnek örömtelinek kellene lennie, a másik pedig A miért hallgatnak róla címet viselte. A legjobb pályamunkák szerzőinek ma az új Városháza nagy termében átadták az okleveleket és a jutalmakat.

10692_1.jpg

A 2016. október 25-e és november 25-e között lebonyolított pályázatra a szabadkai középiskolások a városban hivatalos használatban levő nyelveken, szerb, magyar és horvát nyelven fogalmazhatták meg legfeljebb 1.000 szavas irodalmi alkotásukat, esszéjüket, illetve költeményüket. Összesen 68 mű érkezett be, a szervezők pedig három-három díjat ítéltek oda szerb, magyar, illetve horvát nyelvű alkotásokért. A győztes pályamunkákat megjelenteti a város hivatalos honlapján, a www.subotica.rs honlapon, a Polgári jogvédő rovatban.

Zlatko Marosiuk, Szabadka Város polgári jogvédője elmondta, hogy a pályázat témái nagyon inspiratívak voltak városunk középiskolásai számára, sőt, még két prijepoljei, illetve leskováci tanuló számára is, a beérkezett pályamunkák pedig azt bizonyítják, hogy gyermekeink nagyon jól átérzik azt a közösséget, amelyben élnek.  

– A tanulók a két adott témába beépítették a diszkriminációt, a családon belüli erőszakot, az általuk nem világosnak tűnő jövőt, a szociális és gazdasági jogokat, a munkások kizsákmányolását, és ezért a pályázat igazi lehetőség arra, hogy a fiatalokat bekapcsoljuk az emberi jogok nemzetközi napjának a megünneplésébe. Szerintem a beérkezett munkák igazán tükrözik azt, hogy ők miként élik meg a világot, amelyben élnek – emelte ki Marosiuk.

Az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából rendezett ünnepségen jelen volt Bunford Tivadar, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke és Etela Jerinkić, polgármesteri tanácsos.

Bunford Tivadar beszédében kiemelte, hogy társadalmunk az emberi jogok és szabadságjogok, köztük a kisebbségi jogok megvalósításának elvén nyugszik.

– Ezek az elvek kivételesen fontosak egy olyan közösség számára, mint a mienk, mert ezeknek köszönhetően élhetünk együtt egymás tiszteletével és megbecsülésével faji, nemzeti, vallási vagy egyéb sajátosságra való tekintet nélkül. E jogok tiszteletben tartása nélkül elképzelhetetlen lenne egy multietnikus, multikulturális és multikonfesszionális Szabadka létezése. Nem elég csak megismerni és megtanulni ezeket a jogokat, azokat meg is kell valósítani, a jó példákat pedig át kell adnunk gyermekeinknek, hogy életük részévé váljanak – mondta Bunford Tivadar.

Szabadka Város polgári jogvédője az irodalmi pályázat kiírásával arra kívánt emlékeztetni, hogy " Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van”, illetve hogy a szabadkai középiskolásokat arra sarkallja, hogy gondolkodjanak és írjanak az emberi jogokról, az egyenlőségről, a hasonlóságokról és a különbözőségekről abban a társadalomban, amelyben élnek.