Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megtartották a vajdasági tehetségek napját

2017.03.17.

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács a Városházán ötödik alkalommal rendezte meg a tehetséges tanulók napját, azzal a céllal, hogy díjazzák azokat az általános és középiskolai tanulókat, valamint a felsőoktatási intézmények hallgatóit, akik már eddig is kimagasló eredményeket értek el a különböző társadalom- és természettudományi versenyeken, a sport, a képző- és zeneművészet terén. Az ünnepségen, amelyen több kategóriában nyújtották át az elismeréseket, jelen volt Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere is.

10914_1.jpg

De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács (VTT) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a 2010-ben megalakult szervezet célja a tehetségek kibontakoztatása és a tehetséggondozás elősegítése.

A tehetség nagy kincs, amelynek felismerése és támogatása a szokásosnál is nagyobb felelősséggel jár – hangsúlyozta De Negri.

Horvát Tímea a szabadkai önkormányzat és a maga nevében gratulált a díjazottaknak és sok boldogságot, sok sikert kívánt további munkájukhoz.

Ugyanakkor köszönetet mondott a Vajdasági Tehetségsegítő Tanácsnak sokéves munkájáért, valamint a díjazott tanulók szüleinek, akik – mint mondta – ilyen jó és tehetséges gyermekeket neveltek fel, segítve őket a jó eredmények elérésében.

10914_2.jpg

A díjkiosztás helyszíne, a Városháza Díszterme a mi büszkeségünk. De ma, kedves díjazott tanulók, ti vagytok Szabadka büszkeségei és remélem, hogy tiszta szívvel, tudással és jósággal telve egy szebb és jobb holnapot építetek – hangsúlyozta Horvát Tímea.

A VTT öt éve indította útjára a Kis tehetségek (általános iskolások), Ígéretes tehetségek (középiskolások), Kiváló tehetségek (felsőoktatás), illetve a Tehetségnagykövetek kitüntetésének hagyományát, amellyel felhívják a figyelmet a példaértékű eredményekre, a pedagógusok munkájára és azokra a kimagasló közéleti személyiségekre, akik utat mutatnak a fiataloknak.

Az V. tehetségnapon a Kis tehetségek kategóriájában 10 általános iskolai tanulót, az Ígéretes tehetségek kategóriában 11 középiskolást, a Kiváló tehetség kategóriában pedig két egyetemi hallgatót díjaztak. A Tehetséges fiatal-díjat Lőrinc Tímea érdemelte ki. Penovác Endre festőművészt és  Kinka Rita zongoraművészt a Tehetségnagykövet címmel tüntették ki.