Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megtartották az első montenegrói estet

2017.03.31.

A Spartak Étteremben ma megtartották az első montenegrói estet, amelyet a montenegróiak szabadkai egyesülete szervezett. Az egyesület célja a montenegrói nemzeti közösség identitásának és nyelvi kultúrájának a megőrzése, valamint a teljes nemzeti egyenrangúság megvalósítása Szabadka Város területén.

10951_1.jpg

A montenegrói est dallal, tánccal és a guzlica sajátos hangjaival emlékeztette a jelenlevő nagyszámú polgártársunkat a szívében élő szülőföldjére. Bogdan Laban szabadkai polgármester üdvözlő beszédében annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ilyen összejövetelek hagyományossá válnak.

A polgármester elmondta, hogy 35 évvel ezelőtt jött Szabadkára Montenegróból, ahol 11 éves koráig élt, hogy tudja milyen nagy a Szerbia és a Montenegró iránti szeretet, s hogy itt is mindig legalább olyan jól érzi magát, mint ott, ahol született.

10951_2.jpg

– Tudjuk, hogy kik vagyunk, és boldog vagyok, hogy ezen az esten sok a fiatal, akik folytatják hagyományaink, szokásaink ápolását, s mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a nagy Njegoš utódai vagyunk – mondta Laban polgármester.

Miodrag Kankaraš, Montenegró szerbiai főkonzulja elmondta, hogy Szabadka polgármesterének és képviselő-testületi elnökének a jelenléte elegendő bizonyíték arra, hogy mit is jelentenek és képviselnek a montenegróiak ebben a városban, továbbá hogy érezhetően jó az együttműködési készség és a környezet, hogy a montenegróiak még jobban megőrizzék mindazt, amit szülőföldjükről magukkal hoztak.

Örülök annak, hogy a vidéken élő montenegróiak minden korosztálya képviselteti magát, különösen annak, hogy itt vannak a fiatalok, mert holnap ők veszik át a térségben élő montenegrói nép hagyományainak és kultúrájának védőlángját. Éljen Szerbia és örökké tartson Montenegró - üzente Kankaraš.

Bunford Tivadar, a Városi Képviselő-testület elnöke Njegoš sorait idézte: „Kemény dió, bámulatos gyümölcs, Ne harapj rá, mert a fogad töröd”, majd arról beszélt, mennyire fontos a montenegrói közösség és Szabadka Város együttműködése.

10951_3.jpg

– Szabadka ismert multikulturális értékeiről. Különböző vallású és nemzetiségű emberek élnek benne, a montenegróiak pedig itt mindig otthon érezték magukat. Nemeslelkűség, erős közösségi érzés és Montenegróhoz való kötődés jellemzi önöket, bárhol is legyenek, bárhol is éljenek. A Montenegróiak Egyesületének szabadkai működése fontos a fiatalok számára, mert arra tanítják őket, hogy egymásnak segítve tudják megőrizni a montenegrói nemzeti közösség identitását és nyelvi kultúráját – emelte ki Bunford Tivadar.

Novica Bajagić, a Montenegróiak Egyesülete közgyűlésének elnöke szerint a montenegrói estet hagyományossá kell tenni, mivel a hagyomány olyan értékek és érzések együttese, amelyet századokon át őriznek, becsülnek és ápolnak.

– Ezért kötelességünk évente találkozni, hogy megőrizzük kulturális identitásunkat. A montenegróiaknak nem kellene önmaguktól menekülniük, ebben a több nemzetiségű közösségben autentikusnak és elsőnek kell lenniük az egyenlők között, mivel ezt mintha genetikai kódként hoznánk magunkkal szülőföldünkről. Lojális polgárai vagyunk annak a közösségnek, amelyben élünk s amelyet otthonunkként élünk meg. Ez nem gátol bennünket abban, hogy szeressük szülőföldünket, hogy oda vissza- és visszatérjünk, hogy soha ne feledjük el, s hogy a következő generációknak átadjuk ezt a szeretetet – mondta Novica Bajagić.

10951_4.jpg