Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A Szerb Köztársaság Kormánya pénzt biztosított a Sportcsarnok klimatizálására is

2017.06.09.

-Szabaka Város folytatja a jó együttműködést a szerb Kormánnyal. Ezúttal a sportinfrastruktúrába való beruházásról van szó. A Szerb Köztársaság Kormánya 20 millió dinárt hagyott jóvá a Sportcsarnok új légkezelő rendszerének a kiépítésére. A pénzt már át is utalták a város költségvetésébe és megkezdjük a kivitelező megválasztásának jogi eljárását. Arra számítunk, hogy a munkálatokat még ebben az építési idényben befejezik. Ezáltal megteremtjük az előfeltételeket, hogy városként európai és világszintű sportesemények házigazdái legyünk – nyilatkozta Bogdan Laban szabadkai polgármester ma a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón.

11116_1.jpg

Kiemelte, hogy az elmúlt 11 hónapban a város sportićfrastruktúrájába közel egymillió eurót fektettek be, majd Laban polgármester hozzátette, hogy végre sikerült megoldani a palicsi sportpályák tulajdonjogával kapcsolatos gondokat.

- Mivel ennek a sajtótájékoztatónak a középpontjában sporttémák szerepelnek, szeretném elmondani, hogy még egy több évtizedes problémát oldottunk meg. Sikerült ugyanis a Palicsi-tó partján levő ifjúsági park sportpályáit ismét városi tulajdonná tennünk. Mindent megteszünk azért, hogy a pályákat teljes egészében felújítsuk, s hogy mielőbb az ifjúság és a sportolók rendelkezésére bocsássuk – mondta Bogdan Laban.

Davor Štefanek, a Spartacus Birkózó Klub elnöke köszönetet mondott a polgármesternek, hozzátéve, hogy kellemesen meglepődött amiért rekordidő alatt sikerült biztosítani a pénzt a Sportcsarnok új klimatizációs rendszerére.

- Ezzel a klímával a Spartacus és a Proleter birkózó kluboknak sokkal könnyebb dolguk lesz, s hogy ha minden a tervek szerint történik, akkor jó házigazdái leszünk a kadét Európa-bajnokságnak.

Nemanja Simović, a Városi tanács sportért és ifjúságért felelős tagja elmondta, hogy a kézilabda, kosárlabda és röplabda pályák felújítása mellett a tervekben szerepel a pályák körüli lelátók rendezése is.

- Mindent benőtt a gyom. Ha felújítjuk a sportlétesítményeket és rendezzük a környéküket, több évtizedes várakozás után egy szép, több rendeltetésű központot hozunk létre – hangsúlyozta Simović.