Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Részlegesen megújult a termálvizes medence és a Szabadtéri Színpad

2017.07.07.

-  Az ellenzék egy része azt állítja, hogy az aktuális városi hatalom semmit sem csinált az elmúlt egy év alatt. Lehet, hogy nemigen foglalkoztunk a marketinggel és nem beszéltünk sokat, de az teljesen biztos, hogy végeredményünk nem lesz a nullával egyenlő. Csak Palicson az elmúlt egy évben a beruházások tervezett értéke meghaladja az egymillió eurót, köszönhetően mindenekelőtt a köztársasági Kormánynak, amelynek az élén Aleksandar Vučić kormányfő állt, és a tartományi Kormánynak, amelyek segítsége nélkül nem valósíthattuk volna meg városunkban a jelentősebb projekteket – jelentette ki Bogdan Laban, Szabadka polgármestere a sajtó képviselőinek, miután Nebojša Darabošsal, a Palics Park Kft. igazgatójával Palicson bejárta a termálvizes medencét és a Szabadtéri Színpadot, ahol a közelmúltban részleges felújítást végeztek.

11206_1.jpg

A polgármester elmondta, hogy 2020-ig elkészül az Y-elágazás és a Népszínház, továbbá, hogy jelentős befektetők megnyerésével intenzív munka folyik majd Palics infrastrukturális felszerelésén és fejlesztésén.

- Mindent teljesítünk, amit a polgároknak megbízatási időn elején megígértünk. Az új munkahelyek megnyitását illetően, véleményem szerint, Szerbiában az elsők vagyunk. Új termelői üzemek nyílnak meg, bővülnek a meglevő kapacitások, és aláírás előtt áll a szerződés egy új befektetővel. A megbízatási időnk végén lesz mit mondanunk a polgároknak, minden kérdésre pedig a válasz: amit megvalósítottunk, az nem csupán üres beszéd – hangsúlyozta Bogdan Laban.

Elmondta, hogy minden elköltött dinárról gondot viselnek, s arról is, hogy az a dinár meg is térüljön. Mint mondta, a termálvizes medence és a Szabadtéri Színpad is bizonyos bevételeket valósíthat meg, és öneltartó lehet.

Nebojša Daraboš elmondta, hogy a termálvizes medence munkálatai befejeződtek, a munkálatok szerződéses értéke 12 millió dinárt volt, s hogy az eszközöket a Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium pályázatán nyerték el.

- A medence körül kiköveztük a platót, árnyékoló épült a medence körül és szanáltuk a vizesblokkot. A rendezvény- és kulturális turizmus fejlesztése érdekében nemrégiben felújítottuk a Szabadtéri Színpadot is. A létesítmény felújításához szükséges 10 millió dinárt ugyancsak a Kereskedelmi, Turisztikai és Távközlési Minisztérium pályázata révén biztosítottuk. Kiköveztük a létesítményt, elvégeztük a nézőtér farészeinek a cseréjét, rendbe tettük a mosdót és a melléképületek egy részét - mondta Nebojša Daraboš.

A Szabadtéri Színpadon már július 12-én megtartják Sergej Ćetković koncertjét, majd a filmfesztivál következik, augusztus 4-én pedig a Državni posao (Állami munka) című előadás lesz látható. Azt tervezik, hogy a jövő év elején elkészítik a rendezvénynaptárt, hogy azt marketing értelemben a turizmus fejlesztésére használják.