Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Széttéphetetlenek a Vajdaság és Koszovó kapcsolatai

2017.09.22.

Vladeta Kostićnak, a gračanicai község elnökének a meghívására Bogdan Laban szabadkai polgármester és munkatársai Koszovóra látogattak. A város küldöttségének a dél-szerbiai tartományban tett kétnapos látogatása során intézményi szintű együttműködés jött létre a fejlődési rendellenességgel küszködő gyermekekről gondoskodó otthonok között, a gračanicai Művelődési Otthon és a Danilo Kiš Alapítvány képviselői pedig megbeszéléseket folytattak közös projektekről a kultúra és az alkotóművészetek terén.

11371_1.jpg

Szeptember 21-én, Kisboldogasszony napján Gračanica Község megünnepelte védszentje napját. A gračanicai kolostorban a liturgiát Ilarion kolostorfőnök, a draganaci kolostor zárdafőnöke tartotta, amelyen Szabadka Város küldöttsége mellett részt vett Újvidék és a boszniai Szerb Köztársaság delegációja is.

Ilarion kolostorfőnök beszédében méltatta a vajdasági küldöttség Koszovó és Metóhia-i látogatásának a jelentőségét, mivel az, mint mondta, a gyökerekhez való visszatérést jelenti, módot arra, hogy egy helyen és együtt, összefogva tegyünk meg mindent a szerb identitás megőrzéséért.

- Koszovó és Metohiáról a legszebb versek Vajdaságban keletkeztek - mondta Ilarion atya. - Széttéphetetlenek Koszovó és Vajdaság kapcsolatai, mivel ebből a térségből az üldöztetések és a bajok elől sokan telepedtek át Szerbia északi részeire.

A liturgiát követően a papság, a helybeliek és a vendégek Gračanica utcáin körmenetben vettek részt.

A gračanicai Művelődési Otthonban aznap este tartott díszülésen Laban polgármester Szabadka és Gračanica együttműködésének a jelentőségét méltatta.

- Szabadka és Gračanica több éve együttműködik. A kultúra kötött össze bennünket, hiszen ez az a láncszem, amely elsőként fonódik össze. Az előző években mindig, ahogyan közeledett a találkozók vége, igyekeztünk okot találni a következő találkozásokra, arra törekedve, hogy együttműködésünk mind jobb, színvonalasabb és tartalmasabb legyen - mondta Laban. - Nem akarunk megállni. Szeretnénk egy erős láncot alkotni, széttéphetetlen kapcsolatként, amely erősen köti össze Szerbia északi és déli részét, a Vajdaságot és Koszovó és Metóhiát. Számunkra nem elég egy láncszem, hanem egész sorra van szükségünk, amely magában foglalja az emberek közötti kapcsolatokat, az együttműködő intézményeket, az egymáshoz járó gyermekeket, az ötletek cseréjét...s ha mindezt elérjük, akkor sikerrel járunk, s küzdelmünk nem lesz hiábavaló.

Bogdan Laban beszédében köszönetet mondott Vladeta Kostić községi elnöknek és a vendéglátóknak a meghívásért, hogy Szabadka Város küldöttsége látogasson el Koszovóba, hozzátéve, hogy csak amikor erre a szent földre lép, érzi meg az ember, hogy ez olyan hely, ahol ütköznek és összefonódnak az érzések, a büszkeség, a hit, a remény...s hogy ez a felismerés nem hagyja az embert hidegen.

- Ahhoz, hogy megérezzék mit is jelent Koszovó és Metóhia, el kell ide jönniük, megismerniük ezeket az embereket, látni kolostorainkat, látni az iskolákat, napköziket, sportpályákat...s felfogniuk, hogy ez a hely annyira szent, hogy mindenki felfrissül tőle. Amikor Önökre nézünk és a minden téren zajló küzdelmükre, belátjuk, hogy nem létezik egyetlen hatalmas akadály sem, ha van hited és erőd az átugrásához - hangsúlyozta Laban polgármester.

A zsúfolásig megtelt Művelődési Otthonban mondott beszéde végén Bogdan Laban megköszönte a házigazdáknak, hogy Szabadka Város napján évről évre a lehető legszebben mutatják be Koszovó és Metóhiát.

Szabadka Város küldöttsége a látogatás során megtekintette a Visoki Dečani kolostort, a Dečani Szent Stevan király hagyatékát. Ez a középkorból származó épület a tanújele az idők múlásának ellenálló szerb civilizációnak. Az évszázadokon át megőrzött eredeti freskók átéltek tűzvészt, a megsemmisítésükre irányuló erőszakos cselekményeket, és más bajokat, amelyek e falak tövében játszódtak le. A falak pedig megőrizték és ma is őrzik a kolostorból, konakból és a szerzetesek helyiségeiből álló épületegyüttest.

11371_4.jpg