Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Támogatás a Szerbia Európa ritmusában elnevezésű rendezvénynek

2017.12.15.

A Szerbia Európa ritmusában elnevezésű program szervezői úgy döntöttek, hogy azoknak a városoknak a képviselői, akik az idei versenyévadban magas helyezést értek el, jövőre is részt vehetnek a versenyben, amelyet az európai országokat bemutató általános és középiskolai tanulók számára szerveznek. A szabadkai kislányok, akik a Szerbia Európa ritmusában elnevezésű versenyen Zomborban Portugáliát mutatták be modern táncokkal, illetve dalokkal és második helyezést értek el, ennek köszönhetően 2018-ban városunk színeiben indulhatnak a niši versenyen.

11532_1.jpg

Miroslava Babić, a Városi Tanács művelődésért felelős tagja elmondta, hogy a huszonkét község és város mellett Szabadka Városa 2018-ban is támogatja a Szerbia Európa ritmusában elnevezésű versenyt.

– Ez nagyon fontos, mert a gyermekek lehetőséget kapnak arra, hogy a táncokon, játékokon és dalokon keresztül megismerjék egy új ország kultúráját és nyelvét. 2018 januárjának végén a belgrádi sorsolást követően lesz ismert, hogy városunk tanulói melyik európai országot mutatják majd be – emelte ki Miroslava Babić.