Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Hagyományos újévi fogadás a sajtó képviselői számára

2017.12.26.

A Városháza Média Központjában ma megtartották a hagyományos újévi fogadást a városunkban működő sajtóházak újságírói, kameramanjai, operatőrei, fő- és felelős szerkesztői, valamint igazgatói számára. Bogdan Laban polgármester megköszönte a sajtóházak képviselőinek az együttműködést és azt, hogy tényszerűen tájékoztatták a polgárokat az önkormányzat munkájáról, azt remélve, hogy az együttműködés jövőre is folytatódik.

11557_1.jpg

Kiemelte, hogy személyes meggyőződése és munkatársainak a megítélése szerint is sikeres volt a 2017-es év. A polgármester röviden összegezte az idei évben elért eredményeket, majd hangsúlyozta, hogy a következő években Palics Fürdő jelenti a prioritást.

- Jövőre a Város több mint egymillió eurót biztosít, s reményeink szerint ugyanennyit folyósít majd a köztársaság és a tartomány is, amiből Palicson megkezdjük egy SPA központ, valamint nyitott és fedett medencék építését. Ezen fogunk munkálkodni az elkövetkező két-három évben. Jelentős projektről van szó, amely sok pénzt igényel, de remélem, hogy a köztársaság és a tartomány támogatásával sikerült azt megvalósítanunk. Jelentős befektetőt várunk Palicson a következő évben, úgy gondolom, hogy a munkálatokat áprilisban megkezdjük, s lesz mivel büszkélkednünk – mondta Bogdan Laban sok sikert kívánva a sajtó képviselőinek a 2018-as évben.

Horvát Tímea alpolgármester a legjobbakat kívánta a sajtósoknak, megköszönve az újságíróknak az idejekoráni és objektív tájékoztatást.

11557_2.jpg