Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Hírek

Beharangozták a Kelebiai-úti Idősek otthonának a felújítását

2018.01.04.

- Idén az egyik legfontosabb beruházás lesz Szabadkán a Kelebiai úti Idősek otthonának a felújítása. A munkálatokra a közbeszerzési eljárást márciusra tervezzük, s ha minden rendben zajlik, a munkálatoknak idén májusban kellene megkezdődniük. A munkálatok tervezett ideje 90 nap, így hisszük, hogy a munkálatokat befejezzük az idei építési idény végéig. A közbefektetések irodája az Otthon felújítására 22,5 millió dinárt irányzott elő, azzal a céllal, hogy a létesítmény eleget tegyen a tartós működési engedélyhez szükséges összes követelménynek – jelentette ki dr. Nenad Ivanišević, a szabadkai Gerontológiai Központ ügyvezető igazgatója a Gerontológiai Központban megtartott mai sajtótájékoztatón.

11580_1.jpg

Mint mondta, a felújítást követően az Otthonban nem lesz elfekvő részleg, amelyet a néhány évvel ezelőtt megnyitott, Szarajevó utcai létesítménybe helyeznek át.

Az Idősek otthonában 93-an tartózkodnak, akik testi-szellemi diszfunkciókkal küszködnek. Megmaradt képességeik egy hozzájuk alakított környezetben hosszabb ideig tarthatók fenn, vagy megfelelő egészségügyi ápolással még javíthatók is – mondta Ivanišević, hozzátéve, hogy az Otthon minden lakója betegségéből adódóan teljesen függ az ápolástól és az egészségügyi felügyelettől.

Ivanišević megköszönte Szerbia Kormányának, hogy a szociális védelemben 10 százalékkal megnövelte a béreket, s hogy a Köztársasági Egészségbiztosítási Alaptól kapott eszközöket is 8 százalékkal megnövelte. Ez – mint mondta - lehetővé teszi, hogy a Gerontológiai Központ 2018-ban teljesen zavartalanul és stabilan működjön.

Jasmina Stevanović, a Társadalmi Tevékenység-ügyi Titkárság titkára Szabadka Város és Bogdan Laban polgármester nevében köszönetet mondott a Szerb Kormánynak a jelentős eszközökért, amelyeket a Közbefektetések Irodáján keresztül biztosított az iskolák felújítására a 2017-es évben.

- Ezek az eszközök a köztulajdonban levő, oktatási, szociális védelmi és egészségügyi létesítmények felújítását szolgálják. A mögöttünk álló évben jelentős eszközöket fordítottak a Sonja Marinković ÁI és a Vegyészeti-technológiai Iskola felújítására, most pedig az Idősek otthonának a felújítására hagytak jóvá pénzt. Ami nagyon fontos a város számára, és talán a legjelentősebb beruházásnak tekinthető az egészségügyben, az az, hogy a szerb Kormány 2017. december 22-i határozata előirányozza a szabadkai Közkórház létesítményeinek a felújítását és korszerűsítését. A tervben szerepel számos lepukkant osztály felújítása és átépítése. Ez számunkra nagyon fontos és hisszük, hogy javulni fog a munka minősége is – mondta Jasmina Stevanović.

Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja elmondta, hogy a városi költségvetésben 2018-ra a szociális védelem finanszírozására 44 millió dinárt irányoztak elő, ami az előző három évhez képest 16 százalékos növekedést jelent.

- Reméljük, hogy ez a pénz elég lesz a házi segítségnyújtási szolgáltatás további fejlesztéséhez. Megvalósulnak az új gerontológiai klubok megnyitásával kapcsolatos tervek, amelyekből ötöt tervezünk az idén. Szabadka Város 2018. évi költségvetése névlegesen hét százalékkal nagyobb a tavalyinál.  Szociális védelemre a város teljes költségvetésének mintegy öt százalékát fordítjuk, ami a szociális védelemre jelentős eszközöket fordító városok sorába emel bennünket - hangsúlyozta Đukanović.

Szavai szerint a legsúlyosabb helyzetben levő polgárok pénzügyi juttatásaira tervezett összeg, amelyet a Szociális Munkaközponton keresztül folyósítanak, 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyit, az egyszeri pénzsegély összegét pedig 14 százalékkal növelték.

- A költségvetésből több pénz jut a Kolevka gyermekotthonban a gyermekek és felnőttek napközis tartózkodására is, mégpedig négy százalékkal. Megnőtt a Vöröskeresztnek és a Népkonyhának szánt keret, amely összesen 31 millió 260 ezer dinárt tesz ki, és igyekszünk növelni az ellátottak számát is. Jelenleg 1.100 adag ételt biztosítunk, a szükségletek viszont sokkal nagyobbak – hangsúlyozta Đukanović.