Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megnyílt a Tánc a színekkel című kiállítás

2018.04.25.

A világhírű festők, Vincent van Gogh, Pablo Picasso, Salvador Dali, Frida Kahlo, Andy Warhol és más híres képzőművészek képei által inspirált alkotásokból nyílt ma kiállítás a sétaerdei Gerontológiai Otthon előcsarnokában. A képek a Központ lakói számára szervezett munka- és gyógyterápia során keletkeztek. A Tánc a színekkel című kiállítás 15 művésznő háromhavi munkájának az eredménye, akik azt vitték vászonra, hogy miként élték meg világhírű festők, elsősorban van Gogh nagy festményeit, születésének 165. évfordulója alkalmából. 

11805_1.jpg

Dr. Nenad Ivanišević, a Gerontológiai Központ igazgatója elmondta, hogy ezek az alkotások azt tükrözik, milyennek is látják a nagy műveket a Gerontológiai Központ lakói.

- Mindegyik alkotás egyedi. Szándékunkban áll kibővíteni a kiállítást és azt egy nagyobb, városi térben megszervezni – jelentette be Ivanišević.

Szavai szerint a Gerontológiai központ maradéktalanul élvezi Szabadka Város támogatását, s hogy rendkívül jelentős az a tény, hogy a költségvetésből idén ennek a szociális védelmi intézménynek 16 százalékkal több pénzt juttatnak.

- Ez lehetővé teszi új gerontológiai klubok megnyitását Mišićevón, Mérgesen, Tavankúton és Csantavéren, mindenütt, ahol van érdeklődés a gerontológiai klubok megnyitása iránt, hiszen az az elvünk, hogy mindenkinek ott kell részesülnie szociális védelmi szolgáltatásban, ahol él, a városban, vagy a peremtelepüléseken - mondta Ivanišević.

Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja elmondta, hogy lenyűgözték a képek, s üdvözölte a Gerontológiai Központ minden lakóját, aki részt vett a kiállított művek létrehozásában, majd kiemelte kreativitásukat és művészi érzéküket.

Horvát Tímea alpolgármester a Tánc a színekkel kiállítás megnyitásakor Bogdan Laban, szabadkai polgármester és a maga nevében köszönetet mondott a művészeknek a nagy igyekezetükért, hogy – mint mondta – sajátos módon tárják elénk a világ képzőművészete legnagyobb alakjainak az alkotásait. 

- Kitűnő az együttműködésünk a Gerontológiai Központtal, biztosítjuk az intézmény számára a szükséges pénz egy részét, s örömünkre szolgál azt látni, hogy idős polgártársainknak módjukban áll szabadidejüket ilyen ihletett és kreatív módon eltölteni, egyedi alkotásokat létrehozni mindannyiunk örömére – emelte ki Horvát Tímea.

11805_2.jpg