Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A japán Kormány adományából az Egészségházak két létesítményén kicserélték a tetőszerkezetet

2018.07.04.

A japán Kormány 38.435 eurós adományának köszönhetően új tetőszerkezetet kapott a szabadkai Egészségházakhoz tartozó Nő- és Gyermek-egészségvédelmi Szolgálat két épülete. Az adomány mai ünnepélyes átadásánál jelen volt Atsuko Shiotani, Japán szerbiai nagykövetségének első titkára, dr. Vickó Ferenc, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Ivanka Beoković, a szabadkai Egészségházak megbízott igazgatója.

11952_1.jpg

A polgármester köszönetet mondott a japán Kormánynak ezért a kiemelkedően fontos adományért, majd kiemelte, hogy több mint fél évszázad után megoldódott a tetőszerkezet sokéves problémája az Egészségházakhoz tartozó két épületen. Emlékeztetett rá, hogy az adományozási szerződést tavaly februárban írták alá, hozzátéve, hogy ez a fontos projekt teljes egészében megvalósult.

- Az adomány révén magasabb szintre emeltük polgáraink egészségvédelmét, ezáltal pedig nem csak a pácienseknek segítettünk, hanem az Egészségházak dolgozóinak is, akik most munkájukat jobb körülmények között végezhetik – hangsúlyozta Bogdan Laban. Megjegyezte, hogy az adomány része a migránsokról való gondoskodási programnak, Szabadkát pedig az előző években nagy kihívások elé állította a migránsválság, amelyekre sikeres válaszokat adott.

- Büszkék vagyunk arra, amit megtettünk, sikerült gondoskodnunk a migránsok nagy számáról, egészségügyi ellátást biztosítottunk sok nő és gyermek számára, úgy, hogy polgáraink ne érezzék meg ennek a helyzetnek a terheit. Köszönet a japán Kormánynak és szerbiai nagykövetségének, s remélem, hogy sikeres együttműködésünk a jövőben is folytatódik majd – mondta Laban.

Atsuko Shiotani első titkár elmondta, hogy a szabadkai Egészségházak épületeiben a polgároknak sokkal biztonságosabb körülmények között nyújtanak szolgáltatásokat, s hogy a helyi egészségügyi intézmények, mint a szabadkai Egészségházak jelentik a lakosság egészség-támogatásának első vonalát.

- Értékeljük Laban polgármester és Vickó Ferenc államtitkár erőfeszítéseit, hogy javuljon a szabadkai egészségvédelem színvonala, az Egészségházak dolgozóinak pedig köszönjük a projekt sikeres megvalósítását - hangsúlyozta Atsuko.