Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A miniszterek munkával ünnepelték az évfordulót

2018.07.05.

Ana Brnabić kormányfő kormányának miniszterei a Szerb Köztársaság Kormánya munkájának első évfordulóján munkával töltötték a napot Szabadkán.

Siniša Mali pénzügyminiszter jelen volt a Szabadkai Szabad Övezet vámtermináljának a megnyitásakor. Az 50 millió dinár értékű korszerű létesítmény építését teljes egészében a szerb Kormány pénzelte.

 11980_1.jpg

- Évente több mint 15 ezer jármű halad át az övezeten, ezért szerettünk volna egy korszerű terminált létrehozni, továbbá nagy parkolót a személy- és a tehergépkocsik számára, hogy felgyorsítsuk a cégek munkáját - hangsúlyozta Siniša Mali miniszter.

A Szabad Övezet az új vámterminál kiépítésével javítja ügyvitelének a színvonalát, felgyorsítja az eljárásokat és még megbízhatóbb üzleti partnerré válik.

Kern Imre, az Építési, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium államtitkára a 10-es közúti folyosó Y-leágazásának a bejárásakor, a Békovai út és a Topolyai út közti szakasz megtekintésekor bejelentette, hogy a munkálatok a Szabadkát elkerülő út teljes szakaszán, három évtizeddel az építkezések megkezdése után 2019 végéig befejeződnek.

2019 vége, 2020 eleje még egy nagyberuházás befejezését kell, hogy hozza magával, amelynek építését Szabadkán ugyancsak évtizedekben mérik. Ez pedig a Népszínház.

Vladan Vukosavljević, kulturális és tájékoztatási miniszter megtekintette ezt a legjelentősebb kulturális beruházást, amely már 12 éve épül, s ebből az alkalomból bejelentette, hogy 2020 első fele kellene, hogy legyen a szabadkai Népszínház befejezésének végső határideje.

A miniszter Miroslav Babićtyal, a Városi Tanács kultúráért felelős tagjával ellátogatott a nemrégiben felújított Zsinagógába, valamint a Városi Múzeumba is.

Rasim Ljajić, kereskedelmi, turisztikai és távközlési miniszter ma Palicson bejelentette, hogy a szerb Kormány 100 millió dinárt fektet a Palicsi-tó partján megépülő aqua-parkba.

- Készen állunk befektetni a turisztikai infrastruktúra fejlesztésébe, hogy gazdagítsuk a turisztikai kínálatot, de előttünk áll a munka nehezebb része, ez pedig Palicsnak turisztikai célállomásként való népszerűsítése, hogy polgáraink Palics összes szépsége ellenére ne járjanak a magyarországi és a szlovéniai gyógyfürdőkbe – emelte ki Ljajić miniszter.

A miniszter bejelentett egy fontos projektet is, a Wellness- és SPA központ építését nyitott és fedett medencékkel, amelyet a szerb Kormány a tartományi Kormánnyal és Szabadka Várossal együttesen valósít meg.

A projekt értéke több mint 800 millió dinár. A tervek szerint az első ütem építése idén megkezdődik, mintegy 350 millió dináros ráfordítással, és hiszem, hogy ezekkel a tartalmakkal itt-tartjuk polgárainkat, de a külföldi turistákat is idevonzzuk – mondta Ljajić.

Ljajić miniszter a házigazdájával, Nebojša Darabošsal, a Palics Park vállalat igazgatójával megtekintette a Szabadtéri Színpadot, valamint az Abbázia Mozit, amelyeknek a köztársasági költségvetésnek köszönhetően megújult a külsejük.

Vanja Udovičić, ifjúsági és sportminiszter, Bogdan Laban, szabadkai polgármester és Predrag Petričević, az SMB gradnja cég tulajdonosa ma a Városházán szerződést írtak alá a Városi Stadion felújítási munkálatainak a kivitelezéséről, amely felöleli az atlétikai pálya és a különböző atlétikai küzdőterek burkolatának cseréjét, a pálya gyepének teljes cseréjét az alagcsövezéssel együtt, továbbá azoknak a helyiségeknek a rendezését, amelyeket a klubok ebben a létesítményben használnak.  Udovičić a szerződés aláírását követően kiemelte: az állam célja segíteni Szabadkának, hogy Szerbiában és szélesebb körben is ez a stadion a legmodernebbek egyike legyen. Szeretnénk bátorítani Szabadkát, hogy sportlétesítményeivel többet tegyen a sportturizmusért, hogy felkészülésre minél több csapat érkezzen a városba, valamint hogy pályázzon nagy nemzetközi versenyek rendezői jogának megszerzéséért – mondta a miniszter.

- Módunkban áll a kormány egyéves munkája alkalmából összegezni az előző időszakban elért eredményeket. A Sportcsarnokot a köztársasági költségvetés többségi támogatásával sikerült klimatizálni, a Városi Stadion új reflektor-világítást kapott, idén pedig elkezdjük az új atlétikai pálya építését. Ezzel kerek egésszé tesszük a létesítményt, lehetővé tesszük sportolóinknak, hogy megfelelő körülmények között versenyezzenek,, ezzel pedig a polgárainknak is, hogy jobb környezetben nézzék sportolónkat. A köztársaság és a tartomány segítségével számos sportpályát újítottunk fel, s folytatjuk ezt a tevékenységet – mondta Laban polgármester.

Vanja Udovičić miniszter szabadkai látogatása során Nemanja Simovićnak, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagjának, valamint Goran Marinkovićnak, a Szerb Sportszövetség főtitkárának a kíséretében ellátogatott a Sportcsarnokba és a Városi Stadionra.

Nela Kuburović igazságügyi miniszter ma ellátogatott Nikola Milišić szabadkai közjegyzői irodájába, és kiemelte, hogy a héten új pályázatot írnak ki 34 alapbíróság területén a megüresedett közjegyzői helyek betöltésére.

Jadranka Joksimović, a szerb Kormány európai integrációügyi minisztere ma megtekintette a szabadkai Gerontológiai Központ felújítási munkálatait, amelyeket az IPA Interreg Horvátország-Szerbia 2014-2020 Határon Átnyúló Együttműködési Program eszközeiből finanszíroznak.

Joksimović hangsúlyozta, hogy a négy határ menti községben – a szerbiai Szabadkán és Apatinban, valamint a horvátországi Eszéken és Diakováron – megvalósuló projekt értéke 560.000 euró, amelyből a legnagyobb részt, 267.000 eurót a projekt szabadkai részére különítettek el. A miniszter rámutatott arra, hogy a Szerbia és Horvátország közötti határon átnyúló program teljes költségvetése a 2014 és 2020 közötti időszakra 34 millió euró, továbbá, hogy folyamatban vannak az újabb kiírások, illetve hogy Horvátország mellett Szerbia határon átnyúló programokat valósít meg Bulgáriával, Romániával, Montenegróval, Bosznia és Hercegovinával, Macedóniával és Magyarországgal. Branislav Nedimović, a szerb Kormány mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási minisztere ma átnyújtotta az első tíz mezőgép-beszerzési szerződést a szerbiai mezőgazdasági termelőknek az európai pénzalapokból és jelentős befektetéseket jelentett be a hazai mezőgazdaságba. A miniszter a hazai termelőknek azt üzente, hogy az elkövetkező három évben 400 millió eurós térítésmentes támogatásra számíthatnak. • Nyolc éve beszélünk az IPARD-ról. Szerbia ma rendelkezik az első konkrét szerződésekkel – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy ez nagy nap, fordulópont a mezőgazdaságban, mert az európai pénzek először kerülnek közvetlenül a szerb földművesek kezébe – mondta Nedimović. Nedimović miniszter közölte, hogy öt szerződést állattenyésztőkkel, négyet növénytermesztéssel, egyet pedig gyümölcstermesztéssel foglalkozó földművessel írtak alá.

Slavica Đukić Dejanović, a szerb kormány demográfiáért és népesedéspolitikáért felelős tárca nélküli minisztere kijelentette, hogy ma 500 millió dinárt, amelyet az állam az önkormányzatoknak ítélt oda a népesedés növeléséért, 61 község kapja meg.

Đukić Dejanović a Naša radost Iskoláskor Előtti Intézmény meglátogatásakor kiemelte, hogy a május végén kiírt pályázatra 119 község jelentkezett, s közülük a 61 legjobb önkormányzati projekt kapott támogatást. A miniszter elmondta, hogy Szabadka az iskoláskor előtti intézmény központi konyhájának a felújításával pályázott, amelyben a község területén működő 55 napközi számára készítenek ételt. A jóváhagyott eszközökből felújítják a központi konyhát, amelyben naponta több mint 4.000 gyermek számára közel 12.000 adag ételt készítenek – mondta a miniszter asszony. Ma Szabadkán meglátogatta a Tripković családot is, amely az első gyermekét várja, s a hét hónapos terhes Jasna Tripkovićtyal folytatott beszélgetés során arról tájékozódott, hogy a fiatal házaspárok mennyire ismerik a szerbiai születésösztönzési állami intézkedéseket. Tripković elmondta, hogy kellemesen meglepték az ösztönző intézkedések, mivel korábban a szülők az első gyermek után 38.000 dináros támogatást kaptak, most pedig 100.000 dinárt. A miniszter ezt követően a szabadkai Közgazdasági Karon ismertette az egyetemi hallgatók migrációjával kapcsolatos kutatás eredményeit.

Zoran Đorđević, a szerb Kormány munka-, foglalkoztatás-, harcos- és szociális-ügyi minisztere meglátogatta a Kolevka Gyermekotthont.

Elmondta, hogy a Kolevkában tartózkodó gyermekekről a lehető legjobb módon gondoskodnak, ami az államnak a fejlődési rendellenességgel küszködők iránti viszonyulását tükrözi. Hozzátette, hogy életkörülményeiket folyamatosan javítják. Nenad Kozomora, a Kolevka Gyermekotthon igazgatója elmondta, hogy az intézmény jelenleg 240 személyről gondoskodik, akiknek a nagy része a bennfekvő részlegben tartózkodó gyermek. A kormány egyéves munkája alkalmából Nenad Popović, a kormány technológiai fejlődésért felelős tárca nélküli minisztere ellátogatott a jövő technológiáit képviselő vállalatba, Goran Trivan környezetvédelmi miniszter pedig ellátogatott a Körzeti Hulladéklerakóba és az Állatkertbe.