Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megemlékezés Szabadka I. világháborús felszabadulásának 100. évfordulójáról

2018.11.13.

A vasútállomás épületén elhelyezett emléktábla és a szabadságért és egyesülésért 1912 és 1918 között elesett hősök Puskin-téri emlékművének megkoszorúzásával megemlékeztek Szabadka I. világháborús felszabadulásának 100. évfordulójáról.  A szabadkai önkormányzat nevében a szabadságért és egyesülésért 1912 és 1918 között elesett hősök emlékművén Bogdan Laban polgármester helyezte el a koszorút.

12221_1.jpg

A felszabadulásért és egyesülésért 1912 és 1918 között elesett hősök emlékművénél gyászmisét tartottak az elesett harcosok emlékére, az I. világháborús hatalmas szerb veszteségekről pedig Miodrag Šipka, püspöki helynök, az Úr Szent Mennybemenetele templom plébánosa beszélt. 

A jelenlevőkhöz szólt Dragutin Lukić, az 1912-1918-as háborús önkéntesek, leszármazottak és tisztelőik egyesülete bajmoki tagozatának képviselője, aki kiemelte, hogy csodálattal kell tekintenünk az 1912-1918 közötti háborúk szerb hőseinek hazaszeretetére, akik számára a hazaszeretet jelentette tetteik egyedüli erkölcsi mércéjét belső igazságukat. hangsúlyozta, hogy a szerb harcosok küzdelmének eszméje az I. világháború idején fénylő példaként szolgál arról, hogy hogyan kell szeretni és védeni a hazát.

A Puskin-téri emlékművet megkoszorúzta az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet, a Szent Száva SZMK, a Bunyevác Művelődési Központ, az 1912-1918-as háborús önkéntesek, leszármazottaik és tisztelőik egyesülete, valamint több más egyesület és szervezet képviselője is. Az emlékművön a kegyelet virágait elhelyezték a Politechnikai Iskola tanulói. A korábbi évekhez hasonlóan a koszorúzásnál ezúttal is számos polgár volt jelen, leróva kegyeletét az elesett hősök iránt.

A Szabadka I. világháborús felszabadulása napjáról való megemlékezést, amelyet Nagy háborúként is szoktak említeni, a Szent Száva SZMK, a Bunyevác Művelődési Központ, az 1912-1918-as háborús önkéntesek, leszármazottaik és tisztelőik egyesülete, valamint Szabadka Városa szervezte.