Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Felújították a makkhetesi HK épületét

2018.11.14.

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Nemanja Simović, a Városi Tanács tagja ma megtekintették a makkhetesi helyi közösség épületét, amelynek felújítására és átépítésére 2017-ben és 2018-ban a városi költségvetésből több mint nyolc millió dinárt fordítottak.

12225_1.jpg

Az épület bejárását követően Laban polgármester a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a nagyberuházások, a közlekedési, vízvezeték-, csatorna- és sport-infrastruktúra, az egészségügyi és oktatási létesítmények fejlesztése mellett a szabadkai önkormányzat gondot visel a peremvárosi helyi közösségekről is.

A létesítmény teljes felújítására Szabadka Város költségvetéséből 2017-ben 3,7 millió, 2018-ban pedig 4,4 millió dinárt biztosított. Jó alkalom ez annak kiemelésére, hogy a helyi közösség vezetősége agilis és hatékony, s hogy ennek a projektnek a megvalósítása közös munkánk eredménye. Idén a makkhetesi helyi közösséghez tartozó Anka Butorac utcában 1.500 m hosszan megépült az öt méter széles útburkolat. A munkálatokat a Vojput cég végezte, a szükséges pénzt, mintegy 45,5 millió dinárt pedig Vajdaság AT Nagyberuházási Igazgatósága folyósította.

12225_2.jpg

Ilyen és hasonló projektek valósulnak meg más szabadkai helyi közösségekben is, mondta a polgármester, hozzátéve, hogy egyes projektek már befejeződtek, mások pedig folyamatban vannak.

 Célunk Szabadka város egyenletes fejlődése. Az elkövetkező időszakban is, akárcsak eddig, gondoskodunk arról, hogy ne csak a városközpontban és a város helyi közösségekben történjenek beruházások, hanem pénzt biztosítsunk a peremvárosi helyi közösségek, illetve települések fejlődésére is – üzente Laban polgármester.

Mirsad Nalić, makkhetes HK Közgyűlésének elnöke köszönetet mondott az önkormányzatnak a helyi közösség épületének felújítására biztosított anyagiakért, majd kijelentette, hogy a létesítményen tavaly elkészült a falak külső és belső vakolása, a cementburkolat, új belső és külső ajtókat építettek be, elvégezték a homlokzat és a padlás hőszigetelését és LED világítást építettek be, idén pedig elkészült a vizesblokk, a homlokzat és a teraszt is kibetonozták.

12225_3.jpg

Igyekszünk, hogy helyi közösségünk minél jobban fejlődjön, korszerűsödjön. Az Anka Butorac utca aszfaltozása mellett az Anna Frank utca beton alapozást kapott, kőzúzalékkal szórtuk be az utat, amely összeköt bennünket Nagyradanováccal, emellett pedig tisztítottuk a csapadékelvezető csatornákat is. Helyi közösségünkben az utak 70 százaléka kőzúzalékkal van borítva, elég sokat tettünk a vízvezeték-hálózat építésén is, a terület 90 százaléka távközlésileg fedve van, az elkövetkező időszakban pedig a csatornahálózat bővítésén fogunk munkálkodni, mondta Nalić, aláhúzva, hogy Makkhetes Helyi Közösségbe először látogatott el polgármester amikor erre nem a választási kampány alatt került sor.