Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Adományozói fogadás a szabadkai Közkórház megsegítéséért

2018.11.28.

A szabadkai Közkórház munkakörülményeinek a javítása érdekében a Galleria Hotelben ma adományozói fogadást rendeztek, amely gazdasági vezetőket, vállalkozókat és közvállalati igazgatókat6 gyűjtött egybe. A Közkórház működésének a javítása, a páciensek színvonalasabb gyógykezelése érdekében a Batschka Stiftung Alapítvány, immár hagyományosan, a Phiwa Gazdasági Társaság és a Bama cég révén idén is értékes gyógyászati felszerelést adományozott a szabadkai Közkórháznak, mégpedig egy 30.000 euró értékű röntgenkészüléket.

12258_1.jpg

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ebből az alkalomból kijelentette, hogy öröm ma azok társaságában lenni, akik elfogadták a mai eseményre szóló meghívást, s ezzel nem csak humanizmusukat bizonyították, hanem azt is, hogy együtt, mindenki a lehetőségeihez mérten segítsünk az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet legnagyobb egészségügyi intézményének, s hogy járuljunk hozzá a mintegy 200.000 embert ellátó szabadkai Közkórház munkájának előmozdításához.

- Köszönöm a Batschka Stiftung Alapítvány képviselőinek, valamint a Bama cégnek és a Phiwa Gazdasági Társaságnak, hogy gyógyászati felszerelést, azaz röntgenkészüléket adományoztak a szabadkai Közkórháznak 20.000 euró értékben és további 10.000 eurót. A jó szándékról és a humanizmusról tanúskodó gesztus mindenki számára, így a kórház alkalmazottai számára is sokat jelent, mivel ez az adomány hozzájárul az egészségügyi dolgozók munkájának a javításához és a páciensek hatékonyabb gyógykezeléséhez – hangsúlyozta Laban polgármester.

Mint mondta, a szabadkai kórház rendkívül fontos az egész térség számára, s nem véletlenül született döntés a több évtizedes elhanyagoltság után a felújításról, a korszerűsítésről, a modern felszerelés beszerzéséről.

- Az egészségügyi rendszer fejlesztése a mi és a nemzeti stratégiánk része, s biztos vagyok abban, hogy lépésről lépésre sikerül megvalósítani céljainkat. Orvosaink jó szakemberek, akik kimagasló eredményeket érnek el és sokat nyújthatnak, noha nem rendelkeznek olyan felszereléssel és munkafeltételekkel, mint külföldi kollégáik. Emiatt nagyon fontos, hogy az egészségügyi dolgozók korszerű felszereléssel rendelkezzenek, s hogy kövessék a korszerű gyógyászati eljárásokat – emelte ki Bogdan Laban.

Laban polgármester emlékeztetett rá, hogy a korszerű felszerelés, a helyiségek és egyes osztályok felújítása az elmúlt két évben csak néhány dolog, amely azt mutatja, hogy milyen jelentős támogatást nyújt a köztársasági és a tartományi kormány, de Szabadka Város is a szabadkai Közkórháznak, majd arra kérte a gazdasági vezetőket, hogy kapcsolódjanak be a megmozdulásba, kifejezésre juttatva társadalmi felelősségérzetüket a közösség iránt, amelyben élünk.

Dr. Slobodan Puškar, a szabadkai közkórház igazgatója megköszönte Bogdan Laban polgármesternek és a városi közigazgatásnak az adományozói akcióhoz nyújtott támogatást, valamint Tóth Valériának, a Phiwa Gazdasági Társaság igazgatójának a hozzájárulást, akit a Közkórház nagy barátjának nevezett.

- Idén az adományozói fogadáson a többi adományozó és a Hotel Galleria főadományozó segítségével egy rögzített röntgenkészüléket kaptak, amely az 1976-ban vásárolt berendezést váltja fel. Ennek nagy előnyei lesznek, jobb a képalkotása, kisebb a sugárzása és mindenképpen meggyorsítja és feljavítja a diagnosztizálást – mondta Puškar.

Egyúttal bejelentette a Közkórház teljes felújítását, amelynek – szavai szerint – a jövő év tavaszán kellene megkezdődnie.

- Tanúi vagyunk annak, hogy Vučić elnök jelentős beruházásokat kezdeményezett az egészségügyben, amelyek a köztársasági és a tartományi kormány aktivitásán keresztül valósulnak meg. Elmondhatjuk, hogy az utóbbi másfél év alatt több berendezés lett beszerezve, mint az előző tíz évben – húzta alá Puškar, majd köszönetet mondott minden orvosnak, technikusnak és a Közkórház minden nem egészségügyi dolgozójának, amiért odaadó munkájukkal szembe szálltak a gondokkal és kihasználták az új berendezéseket.

Tóth Valéria, a Phiwa Gazdasági Társaság igazgatója mindenkinek köszönetet mondott, amiért bekapcsolódott a társaság sokéves hagyományokkal bíró adományozásához, s a következő évre is bejelentett egy 30.000 eurós adományt.

- Adományok lesznek a jövőben is, és alkalom arra is, hogy még több gazdasági vezető kapcsolódjon be az újabb projektek sikeres megvalósításába – mondta Tóth Valéria.

12258_2.jpg