Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megemlékeztek az Emberi Jogok Nemzetközi világnapjáról

2018.12.10.

A Városháza dísztermében megtartott ünnepi oklevél átadással emlékeztek meg, december 10-ről, az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapjáról. Szabadka város Ombudsmani Hivatala által meghirdetett irodalmi pályázatra a Megérteni és nem ítélkezni, valamint Menni vagy maradni beküldött legsikeresebb pályamunkák szerzői vehették át az okleveleket az ünnepi díjkiosztón.

12285_1.jpg  

Bunford Tivadar, Szabadka város Képviselő-testületének elnöke a díszteremben összegyűltekhez intézett beszédében elmondta, hogy az emberi boldogság, a fejlődés és az egyéni boldogulás, de egyben a világon urralkodó béke alapfeltétele is, hogy tudatosodjon bennünk az emberi jogok elismerésének, fejlesztésének, jogszabályozásának és védelmének fontossága.

12285_2.jpg

– Vegyük példaként egy olyan fiatal tudatát, aki éppen csak kezdi bontogatni szárnyait. Minden igyekezetünkkel és közös erővel azon kell munkálkodnunk, hogy biztosítsuk mindazoknak a jogoknak védelmét, melyek őt megilletik nemzeti és vallási hovatartozásától, ideológiai nézeteitől, szociális és kulturális hátterétől függetlenül. Mert hogyan várhatnánk el egy rémült kis őzgidától, hogy segítség nélkül megállja helyét egy ravasz vadászokkal teli világban? Hogyan várjuk hát el egy sarjadó ifjútól, hogy egy valódi, tudatos és felelősségteljes emberré fejlődjön, szilárd nézetekkel, önálló véleménnyel, aki maga kívánja építeni életútját, odaadással végezve tanulmányait, munkáját, ápolva családi, baráti és érzelmi kapcsolatait. Az egyén mindezeken a területeken rendelkezik azokkal az apró, leheletnyi finom jogokkal, melyek csak rá vonatkoznak, de ugyanakkor általános érvényűek is. Minden ember tudatát azonos szintre kell emelni, mert csak ily módon tudunk kinevelni egy olyan új nemzedéket, a jövő reményteljes fiataljait, akik harcolni fognak úgy a saját mint mások jogaiért, és képzett polgárokká, felelősségteljes szülőkké és hűséges társsá válnak – hangsulyozta többek között Bunford Tivadar.

Zlatko Marosiuk, Szabadka város polgári jogvédője kihangsúlyozta, hogy a Szerb Köztársaságban, az emberi jogokat az Alkotmánnyal, a nemzetközi jog által általánosan elfogadott nemzetközi szerződésekkel és törvényekkel ratifikálva szavatolják, és ezek részei a hazai törvényhozásnak.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 20 évben a világ jelentős fejlődésen ment keresztül, a nők jogainak előmozdításában, a nemzetközi jogban az emberi jogok megsértésénél a felelőség  megállapításában, a marginalizált csoportok jogainak védelmének  előmozdításában, valamint az emberi jogok egyetemességének és oszthatatlanságának sokkal nagyobb megértését illetően.

12285_3.jpg

– Az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjaként, a Szerb Köztársaság hozzájárul a tolerancia, az egyenlőség és az egyenjogúság fejlődéséhez, valamint az emberi jogok védelmének biztosításához. Tudatában vagyunk annak, hogy Szerbia számos olyan kihívásokkal néz szembe, amelyek jelentős erőfeszítéseket és erőforrásokat igényelnek, például a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és menekültek jogai, a munkanélküliek és a kisebbségi jogok kérdése. Továbbra is vannak megoldásra váró problémák, amelyek a romák, a fogyatékkal élők, az újságírók és az emberi jogok védelmezői, a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek helyzetével kapcsolatosak. Emellett megfelelő intézkedéseket kell foganatosítani az LMBT személyek szabadsága és gyülekezési jogának szavatolása érdekében, valamint a családon belüli erőszak megfékezése érdekében – mondta Marosiuk.

Szabadkán különleges és egyedi módon emlékezünk meg a Nemzetközi Emberi Jogok Világnapjáról – a középiskolások számára meghirdetett irodalmi pályázattal – emelte ki Marosiuk, majd hozzátette, hogy a pályázatot hatodik alkalommal hirdették meg, és  csak Szabadka város emlékezik meg ily módon az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapjáról. 

A szabadkai középiskolások, 2018. október 29-e és november 19-e között küldhették be irodalmi pályamunkáikat, esszét vagy verset a városunkban hivatalos használatban lévő nyelveken- szerbül, magyarul és horvátul- legtöbb 1000 szóban.

Összesen 66 pályamunka érkezett be, 3 szerb, 3 magyar és 3 horvát nyelvű munkát díjaztak. Mindegyik első helyezett 8.000,00 dináros pénzjutalmat és oklevelet, minden második helyezett 6.000,00 dináros pénzjutalmat és oklevelet, valamint minden harmadik helyezett 4.000,00 dináros pénzjutalmat és oklevelet kapott. A díjazott pályamunkák Szabadka város hivatalos honlapján a www.subotica.rs  lesznek megjelentetve a Polgári jogvédő menüpont alatt.

12285_4.jpg

Az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapjáról világszerte emlékeznek meg, annak érdekében hogy rámutassanak minden egyén jogai és méltósága tiszteletben tartásának a jelentőségére. 1948. december 10-én az Egyesült Nemzetek Szervezete, elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely hangsúlyozza,  ezen jogok általánosságát, amelyek nem függenek a nemzeti, állami, ideológiai, társadalmi vagy kulturális hovatartozástól.

Az ünnepi díjkiosztóra alkalmi zenés műsor keretében került sor.

Díjazott pályamunkák:

Legjobb szerb nyelvű pályamunkák:

1. Majda Pejanović, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, III d
2. Martina Kujundžić, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, III d
3. Filip Silađi, Politechnikai Iskola, Szabadka AT 4/1

Legjobb horvát nyelvű pályamunkák:

1. Martina Buljovčić, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, III f 
2. Маrio Evetović, Politechnikai Iskola, Szabadka AT 4
3. Dragana Štetaković, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka,4 f 

Legjobb magyar nyelvű pályamunkák:

1. Lengyel Sándor, Ivan Sarić Műszaki Iskola, Szabadka, 4 ITM
2. Kovács Dávid, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, 4.A
3. Gulyás Oldal Natália, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka 3.5