Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Eszközök a népesedéspolitikai intézkedésekre

2019.04.16.

A népesedéspolitikai intézkedések térítésmentes társfinanszírozására szolgáló eszközök odaítéléséről írtak alá szerződéseket ma Belgrádban 85 helyi önkormányzat képviselőivel. Erre a célra a költségvetésből 650 millió dinárt biztosítanak. Slavica Đukić Dejanović, a szerb Kormány demográfiáért és népesedéspolitikáért felelős tárca nélküli minisztere közölte, hogy ez a keret 150 millió dinárral nagyobb, mint a 2018. évi volt, s hogy az összeg ötször nagyobb, mint az 2017. évi keret.

12563_1.jpg

Idén a pályázatra 122 kérelem érkezett be, ebből 85 önkormányzat kap támogatást, mondta, kiemelve, hogy ezúttal is a legtöbb pénzt – 56 helyi önkormányzatban - az iskoláskor előtti intézmények felújítására, átépítésére, illetve újak építésére fordítják. Szavai szerint erre a célra 420 millió dinárt fordítanak, amiből az óvodákban 2.000 új helyet biztosítanak.

A szerződés értelmében, amelyet Szabadka Város nevében Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja írt alá, a DNPM hivatala a Naša radost GYI központi konyhája második ütemének a felújítására, a szülőket támogató szolgáltatások kialakítására, a projekteredmények népszerűsítésére és a migrációval kapcsolatos tájékoztatásra összesen 27.494.593 dinárt hagyott jóvá, míg ezekre a célokra a szabadkai önkormányzat 4.851.987 dinárt folyósít.