Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Oktatási hírek

Nyilvános óra a kortárs erőszak témájára

2019.05.24.

A képviselők szerepe a kortárs erőszak megakadályozásában címmel nyilvános órát tartottak, amelyen elemezték a problémát kiváltó okokat, illetve, megvitatták, hogy a különböző szerbiai közösségekben miként javítható a fiatalok biztonsága. A nyilvános órát a Városháza Kék termében tartották meg.  Ezen részt vettek Szabadka Város, az iskolák, a rendőrség, a Szociális Munkaközpont, a kommunális rendőrség, a Vöröskereszt képviselői, valamint a Vegyészeti-technológiai Iskola tanulói.

12641_1.jpg

Nataša Aleksić, a Városi Tanács oktatásért felelős tagja hangsúlyozta, hogy Szabadka Városnak kitűnő az együttműködése mindazokkal, akik a kortárs erőszak problémájával foglalkoznak.

Az iskolák fel vannak készítve arra, hogy reagáljanak, ha városunkban is megjelenik a kortárs erőszak, de egyelőre nincsenek nagy problémák. A tanulókkal folytatott beszélgetésből kitűnt, hogy ők és mi felnőttek – akik átestünk a képzésen – másként látjuk a kortárs erőszakot – mondta Nataša Aleksić.

A Közpolitikák Kutatóközpontja által megvalósuló projekt célja előmozdítani a helyi és a nemzeti hatalmi szintek, mindenekelőtt a helyi szintek és a képviselők együttműködését a kortárs erőszakra adandó válaszok kialakításában, illetve a felnőttek világába induló fiatalokban tudatosítani, hogy miként kapcsolódhatnak be az érdekeiket érintő kérdésekkel kapcsolatos döntések meghozatalába. 

Ezt a projektet három szerbiai önkormányzatban, Aranđelovácon, Zimonyban és Szabadkán valósítjuk meg. Ezekben a közösségekben kutatásokat végeztünk, s fontos megjegyezni, hogy eltér a tanulók és a helyi hatalom képviselőinek a véleménye a kortárs erőszakról – mondta Filip Stojanović, a Közpolitikák Kutatóközpontjának kutatója.

A helyi intézmények képviselői szerint, mint mondta, a kortárs erőszak jobban kifejezett az általános iskolások, mint a középiskolások körében, s hogy jobban jelen van a szóbeli és a cyber erőszak.  

A tanulók ezeknek a problémáknak a megoldását a pozitív iskolai légkörben, a szülők és a tanárok együttműködésében látják, míg a képviselőket nem tartják megoldási tényezőnek - mondta Stojanović. 

A kortárs erőszak megelőzési programjában a képzéssel az általános iskolák 1500 tanulóját ölelték fel az elsőtől a harmadik osztályig – mondta Predrag Milanović, a szabadkai Vöröskereszt volontőre.

A program célja népszerűsíteni az egészséges életmódot, hogy a fiatalokban felébresszék a hajlamot a másság elfogadására, reagáljanak a bántalmazás bármely formájára, hogy együtt érezzenek a szenvedőkkel, azokkal, akiknek bármilyen problémájuk van. Az erőszak megakadályozásához vezető utat mielőbb el kell kezdeni, ezért azt tervezzük, hogy a következő tanévben megkezdjük az együttműködést az iskoláskor előtti intézményekkel – közölte Milanović.

A nyilvános óra megrendezését támogatta az EBESZ és Szabadka Város.