Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A jószágfarmok versenyképesebbek a piacon

2019.07.02.

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, Branislav Nedimović, mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdasági miniszter, valamint Vuk Radojević, tartományi mezőgazdasági, vízgazdasági és erdészeti titkára ellátogattak Saša Sineš békovai birtokára, elbeszélgettek a földművesekkel, meghallgatták szuggesztióikat, javaslataikat, észrevételeiket, amelyeket véleményük szerint be kellene építeni az agrárpolitikai intézkedésekbe.

12796_1.jpg

Saša Sineš, a házigazda, aki a farmján mintegy 2.300 sertést nevel, és 160 hold földet művel, kiemelte, hogy az itteni jószágtenyésztőknek sokat jelent az állami szántóföldek előbérleti joga, s hogy már most érezhető a javulás, de továbbra is gondot okoz nekik az árak ingadozása. 

Nedimović miniszter elmondta, hogy az állam a piac megnyitásán munkálkodik, ezáltal stabilizálva az árakat.

- Hiszem, hogy a piacnyitás Kínával nagyban hozzájárul az árak stabilizálásához. Már most hatalmas a kereslet a sertéshús iránt, s ha sikerül egy harmadát leszállítanunk, komoly üzletet köthetünk - mondta Nedimović.

Hangsúlyozta, hogy a jószágtenyésztésben a legfontosabb, hogy a jószágtartók saját földjeiken termelhessék meg farmjaiknak a takarmányt.

- Úgy döntöttünk, hogy a jövőben a jószágtenyésztőknek hosszú távra adjuk bérbe a földeket. Idén ez azokra vonatkozik, akik szarvasmarhát és juhokat tartanak, a jövő évtől pedig erre joga lesz a sertésalapnak is. A Mezőgazdasági Minisztériumnak az az ötlete, hogy a 40 évesnél fiatalabb mezőgazdasági termelők megkapják a föld előbérleti jogát a mezőgazdasági földekről szóló törvény módosításán keresztül.  Természetesen a három-négy hónapig tartó közvita után – hangsúlyozta Nedimović.

Néhány napon belül a Kormánynak meg kell hoznia a döntést, ahogyan Nedimović miniszter mondta, a gabona kilónkénti 20 dináros felvásárlási áráról szóló döntést.

Dr. Vuk Radojević szerint ez az állami szervek és a mezőgazdasági termelők együttműködésének igazi példája, amikor mezőgazdasági birtokokat keresnek fel, mint ezúttal Békován.

- Örülök, hogy meghallgathattuk a földműveseket is, akik néhány egymást követő évben használták fel a tartományi titkárság támogatását. Vajdaság AT agrárköltségvetése nagyobb, mint valaha. Ez alatt a három év alatt több mint 7,5 milliárd dinár közvetlen támogatást kaptak a mezőgazdasági birtokok, míg a jószágfarmoknak 230 millió dinárt folyósítottak. Rövid idő alatt sikerült a jószágfarmokat hatékonyabbá, gazdaságosabbá, végső soron pedig versenyképesebbé tennünk a piacon – mondta Vuk Radojević.

Hangsúlyozta, hogy a Tartománynak van elég pénze, s felszólította a vidék földműveseit, hogy kísérjék figyelemmel a pályázatokat s hogy vegyenek részt azokon.

Bogdan Laban polgármester megköszönte a Köztársaság és a Tartomány támogatását, s kiemelte, hogy a város jelentős eszközöket különít el költségvetéséből a mezőgazdasági termelők hiteltámogatására.

- A Köztársaság és a Tartomány támogatása nélkül biztosan nem tudtunk volna rendezni közel 100 kilométernyi dűlőutat, felszámolni sok illegális szemétlerakót és rendbe tenni a csatornahálózatot. Számunkra prioritás, hogy a jövőben városként támogassuk földműveseinket, mert Szabadka igenis mezőgazdasági vidék, s ebből él nagyon sok család. Mindent megteszünk azért, hogy falusi közösségeink a városiakhoz hasonló körülményekkel rendelkezzenek – emelte ki Bogdan Laban.

12796_2.jpg