Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Falusi házvásárlási szerződés 21 menekült-család számára

2019.07.05.

A Városháza Dísztermében ma 21 szerződést nyújtottak át szabadkai lakhellyel rendelkező boszniai-hercegovinai és horvátországi menekült családnak háztájit is tartalmazó falusi ház vásárlására. A megvásárolt házak értéke 231.000 euró. A pénzt a Regionális Lakhatási Program alapjából biztosították, melynek legnagyobb adományozója az Európai Unió. Minden egyes ház esetében az adomány összege 11.000 euró.

12805_1.jpg

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Emlékeztetett rá, hogy 2018. február 6-án ugyanezen a helyen adták át az első 30 ház vásárlásáról szóló szerződéseket, s akkor ígéret hangzott el, hogy folytatják a megbeszéléseket a partnerekkel, hogy otthonhoz juthassanak azok is, akik nem kerültek be az első 30 család közé.

- Amit ma teszünk: gondoskodunk azon polgártársaink családjairól, akik a kilencvenes évek háborúiban otthonaik, némelyikük pedig sajnos szeretteik nélkül is maradtak. Ez az akkori ígéretünk eredménye, s azt bizonyítja, hogy munkánkban az vezérel bennünket: ígéretünket teljesíteni fogjuk – hangsúlyozta Laban.

Szabadka Város Menekültügyi és Migrációs Biztossága az egykori Jugoszlávia területéről 13600 menekültet és elüldözöttet vett nyilvántartásba.

- Tudjuk, hogy nehéz teljesen pótolni a veszteségeiket, és sajnos azt az időt is, amelyet elvesztegettünk az előző évtizedekben, amelyben sok hatalmi struktúra kerülte problémáik megoldását. Partnereinkkel azon munkálkodunk, hogy kiküszöböljük ezt az igazságtalanságot, s hogy segítsünk polgártársainknak, amennyire csak lehet – mondta Bogdan Laban.

A programot a Menekült- és Migráció-ügyi Biztossággal összehangolt szabályzat alapján hajtjuk végre, amelyet önzetlenül támogatnak partnereink az UNHCR-ből, az EBESZ-ből és a Projektirányító Szolgálatból.

12805_2.jpg

- Élek az alkalommal és a Városi Közigazgatás, valamint a felhasználók nevében mindenkinek köszönetet mondok, s szeretném, ha a munka folytatásában is a partnereink lennének, mert ismerjük az igényeket, amelyek továbbra sincsenek kielégítve, mi pedig készen állunk tevékenykedni a megoldásukon – mondta Laban polgármester, az új háztulajdonosoknak jó egészséget, hosszú életet és sok sikert kívánt új otthonaikban.

Ivan Gerginov, a menekült- és migráció-ügyi biztos helyettese azt mondta, hogy Szabadka Város a Regionális Lakhatási Program révén száznál is több lakhatási határozatot kézbesített, s hogy előkészítés alatt áll 44 lakás szabadkai lakhellyel rendelkező menekült számára.

Az Államigazgatási és Önkormányzati Minisztérium nevében Ivan Bošnjak államtitkár szólt az egybegyűltekhez.

Jelena Kozlica, knini menekült megköszönte a kapott segítséget a polgármesternek is, aki – mint mondta – visszahozta a mosolyt az arcukra.

A Regionális Lakhatási Program a Szerb Köztársaság, Bosznia és Hercegovina, Montenegró és a Horvát Köztársaság többéves közös programja, melynek célja tartósan megoldani a térségben a legsúlyosabb körülmények között élő menekült családok helyzetét. A Programot az EBESZ, az UNHCR, az Európa Tanács Fejlesztési Bankjának a támogatásával valósítják meg az Európai Unió, az USA, Németország, Norvégia, Svájc, Olaszország, Dánia, Törökország, Luxemburg, Spanyolország, Ciprus, Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia eszközeiből.

12805_3.jpg