Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Szentkúton megtartották a Nikola Tesla-napokat

2019.07.13.

A likaiak Lika Egyesülete Szabadkáról egész napos kulturális, szórakoztató és sportműsorral, immár hatodik alkalommal rendezte meg Szentkúton a Nikola Tesla-napokat. A rendezvény keretében kőhajításban, horogvonásban, helyből ugrásban, a legkisebbek pedig tojásvivésben és zsákban ugrálásban vetélkedtek, a legjobbak pedig érmeket kaptak.

12822_1.jpg

Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja a Város és Bogdan Laban polgármester nevében mondott köszönetet a résztvevőknek és a szervezőknek, akik a rendezvénnyel immár hatodik alkalommal gazdagították Szabadka kulturális életét.

-Nikola Tesla a világ civilizációjának egyik legnagyobb tudósa, nemzetünkből fakadt, s ahogyan Ilija atya mondta az ima után, ő volt az, aki bevilágította a világot. Nehéz elképzelni, hogy milyen lenne a mai világ Nikola Tesla munkássága nélkül. Ő szülőföldjéről, Likából magával vitte azokat az értékeket és tulajdonságokat, amelyeket őseitől örökölt s amelyeket műveibe öntött – mondta Srđan Samardžić.

A rendezvény megszervezése kapcsán gratulált a szervezőknek a  lelkesedésükhöz és elkötelezettségükhöz, amellyel ápolják egy olyan ember emlékét, aki felbecsülhetetlen mértékben járult hozzá a tudomány fejlődéséhez.

A Lika Egyesület elnöke, Miloš Borjan kiemelte, hogy a rendezvény célja megmenteni a feledéstől Nikola Tesla személyét és munkásságát.

- A technika ma minden nap egyre jobban eltávolít bennünket egymástól, s szeretnénk a fiatalokban felkelteni az érdeklődést az innovációk iránt, hogy alkotómunkájuk során barátkozzanak, s hogy ezáltal többet tudjanak meg Nikola Tesláról és a tudományhoz való hozzájárulásáról – mondta Miloš Borjan.

Köszönetet mondott a belgrádi, újvidéki, zombori, óbecsei, čelarevói és szabadkai művelődési egyesületeknek, újítóknak, kézműveseknek, akik részvételükkel gazdagították a rendezvényt, valamint a Szerb Pravoszláv Egyháznak, a Szerb Katonaságnak és minden jelenlevőnek.

Idén a Nikola Tesla-napok július 5-én kezdődtek a Városháza Dísztermében, amikor a világhírű feltaláló tisztelői megismerkedhettek Dragana Škopelja Mijatović építész sokéves tudományos kutatómunkájával „Nikola Tesla körének geometriájáról (a kilenc számmal), amely a kulcsot jelenti a szent geometria és a régi egyiptomi rajzok és civilizáció aranymetszésének a megértéséhez”.