Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Támogatás a roma közösség szociális felzárkóztatásához

2019.10.24.

Belgrádban a Képviselők Klubjában ma ünnepséget tartottak annak a kísérleti projektnek a megkezdése alkalmából, amelyben a kiválasztott városokkal és községekkel együttműködnek a Szerbiai romák és más marginalizált csoportok felzárkóztatása elnevezésű projekt megvalósításában.  Az ünnepségen jelen volt Zorana Mihajlović, a Szerb Köztársaság kormányának alelnöke is, aki a Szerbiai romák szociális felzárkóztatási stratégiájának megvalósulását figyelemmel kísérő Koordinációs testület elnöke is egyben. Az említett projekt megvalósításával kapcsolatos megállapodást Szabadka város nevében Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja írta alá.

13006_1.jpg

Mihajlović ebből az alkalomból kijelentette, hogy a szerb Kormány szilárd elkötelezettsége, hogy a roma közösség felzárkóztatása ne csak beszéd, ötlet és kívánság legyen, hanem hogy a valós életben nap mint nap küzdjünk a romák egyenlő helyzetének a biztosításáért. 

- A romák számára Szerbia többi polgáraihoz hasonló, egyenlő feltételek biztosítani a fejlődéshez, a tanuláshoz, a foglalkoztatáshoz és az élethez számunkra nagyon fontos, nem az Európai Unióba való belépés és a fejezet megnyitása miatt, hanem Szerbia fejlődése, a gazdasági fejlődés miatt, s azért, hogy minden polgárunk jól, színvonalasan, az európai mércéknek megfelelően élhessen – emelte ki Zorana Mihajlović.

Mihajlović hozzátette, hogy ez a projekt különösen fontos, mert szükség van rá, hogy mindannyian jobban törekedjünk az intézkedések és akciótervek helyi szintű megvalósítására, s hogy Szerbia Kormánya és Koordinációs testülete tovább tevékenykedik ezen olyan nemzetközi partnerekkel együttműködve, mint a GIZ. 

Zoran Radojičić, Belgrád polgármestere elmondta, hogy a város megvalósítja a szerb Kormánynak a romák felzárkóztatásával és társadalmi integrálódásával kapcsolatos politikáját.  

- Külön összpontosítunk a szociális védelemre, a személyi okmányok, a foglalkoztatás, a lakhatás és az egészségvédelem biztosítására. A marginalizált csoportoknak nyújtott támogatás módja is mutatja, milyen társadalmunk szociális felelősségérzete – mondta Radojičić. 

Thomas Schieb, Németország szerbiai nagykövete kiemelte, hogy a marginalizált csoportok integrálódása a német-szerb együttműködés jelentős oszlopa, s hogy a GIZ folytatja a szerb Kormány ezzel kapcsolatos koordinációs mechanizmusainak a támogatását. 

- A romák szociális felzárkóztatásának fontos előfeltétele a jól működő államszerkezet. Folytatjuk a szerb kormány támogatását, s külön örülünk, hogy 15 község és 12 város jelentős erőfeszítéseket és munkát fejt ki ezen a téren. Az is fontos, hogy ennek a feladatnak a megvalósításába bevontuk a helyi gazdaságot is – mondta Schieb.

13006_2.jpg