Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Koszorúzás az Akasztottak Balladája emlékműnél

2019.11.18.

Az Akasztottak Balladája emlékműnél megemlékezést és koszorúzást tartottak az 1941. november 18-i tragikus nap 78. évfordulója alkalmából, amikor a fasiszták az úgynevezett rögtönítélő bíróság által halálra ítéltek és felakasztottak 15 hazaszerető fiatal szabadkait, mert szembeszálltak a nácizmus és a fasizmus eszméivel. Szabadka polgárai, a helyi önkormányzat és a Harcos Szövetség városi bizottsága nevében Ilija Đukanović, a Városi tanács tagja, Maksim Bakrač, a Harcos Szövetség szabadkai városi bizottságának elnöke, a szerb Kormány és az észak-bácskai Közigazgatási Körzet nevében Dradi Vučković körzetvezető helyezte el a kegyelet virágait.

   13080_1.jpg

Vučković körzetvezető a sajtó képviselőihez szólva kiemelte, hogy a Szerb Köztársaság és Szabadka Város ápolja az ártatlan áldozatok emlékét, akik – mint mondta – egyszerű dolgokat szerettek volna, vagyis normális életet élni.

- Ebben a normális életért folytatott harcukban valaki úgy gondolta, hogy ártatlan embereket nyilvánítson bűnösnek s hogy elvegye az életüket. Igyekszünk és mindig is igyekezni fogunk, hogy ne feledjük el, s az utánunk jövő generációkkal ismertessük áldozatuk és harcuk jelentőségét, mert ez az, amire emlékezni fogunk - hangsúlyozta Dragi Vučković.

Maksim Bakrač emlékeztetett az 1941. november 18-i tragikus eseményekre, amikor 15 forradalmárt, akik a szabadságért, az elnyomás ellen harcoltak, kiválasztottak a likvidálásra szántak névsoráról, majd ezen a helyen felakasztottak.

- Ajkukon a szabadság fénylett, s azért harcoltak és haltak meg, hogy Szabadka és a majdani generációk egy ilyen szép városban élhessenek. Mi, nem csak az egykori harcosok, hanem Szabadka polgárai is, ameddig csak élünk, nem feledjük ezeket a hazaszerető fiatalokat és dicső történelmünket. Van mire büszkék lennünk, mert az a nép, amelynek nincs múltja és amely azt nem tiszteli, annak nincs sem jelene, sem jövője – mondta Bakrač.

A Politechnikai Iskola tanulói hagyományosan szavalatokkal és az emlékművön elhelyezett 15 vörös rózsával emlékeztek a 15 áldozatra. Az emlékművet megkoszorúzta a Központ III. Helyi Közösség nyugdíjas bizottságának, a szabadkai Zsidó Hitközségnek, valamint a Szerbiai Kommunisták szabadkai szervezetének és a Tito Központnak a küldöttsége is.

Az Akasztottak Balladája emlékműnél tartott koszorúzást és megemlékezést követően Szabadka Város és az Észak-bácskai Közigazgatási Körzet küldöttsége a zsidó temetőben megemlékezést tartott és tisztelete jeléül megkoszorúzta a szabadkai zsidó áldozatok sírját.

13080_2.jpg