Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Oktatási hírek

Kerekasztal a duális képzésről

2019.11.26.

Szabadka Város szociális-gazdasági tanácsa a szerbiai Oktatási Szakszervezettel és a szabadkai városi oktatási bizottsággal együttműködve ma a Szabadegyetemen kerekasztalt szervezett Duális képzés – A szakképzés és a gazdaság hatékonyabb összekapcsolódása felé címmel. Az összejövetelen többek között szó volt a gazdaságnak a szakiskolákkal való együttműködése által történő fejlesztéséről, a duális képzés gyakorlatáról, a szakszervezet által a duális képzéshez nyújtott támogatásról,  és nyílt felhívást intéztek a szakiskolákhoz, hogy vegyenek részt az Erazmus+ és az Európai Szociális Alap programjaiban.

13106_1.jpg

Srđan Samardžić, a Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja ebből az alkalomból elmondta, hogy a szabadkai önkormányzat nagy erőfeszítéseket tesz olyan gazdasági és befektetési környezet kialakításáért, amelyben fennmaradhat minden egyes munkahely, s amelyben új munkahelyek nyílnak.

- A mai összejövetel is ezt a célt szolgálja, s az ilyen megbeszélések alapot szolgáltatnak a párbeszédhez, a mai, kihívásokkal teli időszak jelenlegi és várható problémáinak a felismeréséhez, amelyek ezen a téren jelentkezhetnek. A legfontosabb, hogy párbeszéddel jussunk el a problémák megoldásához szükséges válaszok és módszerek feltárásához – hangsúlyozta Samardžić.

A tanácstag aláhúzta, hogy a duális képzés semmiképp sem esemény, hanem folyamat.

- A törvény életre keltése kihívásokkal teli folyamat. Csak a ma itt megjelent intézmények, a munkáltatók, az iskolák, a szakszervezet, a Gazdasági Kamara és minden érdekelt fél együttműködésével lehet meglelni azokat a mozzanatokat, ahol az önkormányzat az ilyen és hasonló erőfeszítésekkel járulhat hozzá a duális képzés fejlesztéséhez. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az iskola befejeztével itt maradjanak a fiatalok, hogy felismerjék helyüket a társadalomban, s hogy felkészülten álljanak munkába, illetve találják fel magukat a felnőtté válás folyamatában – emelte ki Srđan Samardžić.

A kerekasztal munkájában Szabadka Város képviselői mellett részt vettek a Körzeti Gazdasági Kamara, a szakközépiskolák, a Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezet, a szabadkai városi oktatási bizottság, a Foglalkoztatási Intézet, a cégek-vállalatok, az Infostud, a Panonreg és más, az oktatás és a gazdaság kapcsolatainak előmozdításában érdekelt szervezetek képviselői is.