Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Ana Brnabić kormányfő Szabadkára látogatott

2020.06.10.

Ana Brnabić, a szerb Kormány elnöke és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere ma megtekintették a palicsi Aqua park és spa központ építési munkálatait, felkeresték a Kolevka Gyermekotthont, amelyet a Közberuházások Irodájának eszközeiből teljesen felújítanak, valamint a Népszínház épületét.

  13478_1.jpg

Örömömre szolgál, hogy ma megmutathatjuk Ana Brnabić kormányfőnek városunk jelentős előrehaladását, hogy mindazt, amit mandátumunk elején megígértünk a polgároknak, sikerrel be is fejezzük, hogy új projekteken dolgozunk, emelte ki ebből az alkalomból Laban polgármester, hozzátéve, hogy Szabadka a megkezdett és soha be nem fejezett projektek városaként volt ismert.

- Mi nem így dolgoztunk. Ez a városi hatalom minden projekttel pályázott, és természetesen a szerb Kormány, Aleksandar Vučić elnök és a tartományi Kormány támogatásával sikerült a projektek többségét megvalósítanunk.  Pályáztunk külföldi forrásokra is, sikeresen befejeztünk néhány projektet, az Y-leágazás befejezésére vagyok a legbüszkébb, amelyet a múlt év végén adtunk át a forgalomnak. A szabadkaiak erre a projektre csaknem 30 évet vártak. Harminc éven keresztül haladt át a nehéz teherforgalom a városon, zavarta polgárainkat, rontotta a közlekedésbiztonságot és rongálta a meglevő infrastruktúrát. Sikerült ezt befejeznünk, összekötöttük a kelebiai határátkelőt, valamint a 6.000 foglalkoztatottat számláló kisbajmoki Ipari Övezetet is a 10-es közúti folyosóval – emelte ki Laban.

Épp most van folyamatban a talán legnagyobb szabadkai beruházás, a Boyssen cég gépjármű kipufogó-rendszereket gyártó üzemének az építése.

- A beruházás értéke 65 millió euró, s a jövő év elején befejeződik a termelőrészleg építése. Ez még inkább megörvendezteti polgárainkat, mivel még 500 új munkahelyet nyitunk meg. Ez az amin a városi hatalomként kitartóan dolgoztunk, s ez az, amit követeltünk. Emiatt is van a munkanélküliségi ráta 7 százalék alatt – hangsúlyozta Laban.

13478_2.jpg

A Népszínház építése 2007-ben kezdődött, mondta, majd kiemelte, hogy biztos benne: „jövőre megtartják az első előadásokat, s hogy mindannyian együtt fogunk örülni”.

- A város központi terének rendezési munkálatait, valamint az új talajszinti szökőkút építését, tizenöt év után, befejezzük az elkövetkező tizenöt napban. Köszönetet mondanék Aleksandar Vučić elnöknek, hogy kezdeményezte Palicson az aqua park és wellness-központ építését. Új tartalmakra volt szükségünk, újabb indítékra volt szükség a befektetők megnyeréséhez, hogy idejöjjenek és érdeklődjenek a gyönyörű fürdőnk iránt. A köztársaság, a tartomány és a város közös befektetésével ezt a projektet befejezzük az év végéig – hangsúlyozta Laban polgármester.

Befejezzük azokat a projekteket, amelyekről évtizedek óta szó van, aminek külön örülök, mert az általam vezetett Kormány és Aleksandar Vučić államelnök politikája az, hogy új projekteket kezdünk és befejezzük a több évtizede megkezdett régieket, emelte ki Ana Brnabić, hozzátéve, hogy Szerbiának olyan országgá kell válnia, amelyben be is fejezik a megkezdett projekteket.

- Ezért fontos a szabadkai Népszínház épülete, a Skadar na Bojani, amelyet be kell fejeznünk, ami a legnagyobb prioritásunk. 2021-re készül el, mintegy 28,5 millió eurós befektetéssel. Az Y-leágazás mellett, amelyet befejeztünk, elkezdtük a vasút korszerűsítését, a gyorsvasút megépítését Budapestig, 2021-ben pedig már megnyitjuk az Újvidék-Kelebia közti szakaszt. A gyorsvasút új lehetőségeket teremt a vidék számára. Végezetül pedig azon dolgozunk, hogy Palicsot visszajuttassuk Európa turisztikai térképére. 2017 óta több mint 2,5 millió eurót fordítottunk Palics rendezésére, a most épülő turisztikai komplexum pedig további 10 millió eurós befektetést jelent – hangsúlyozta Ana Brnabić.

13478_3.jpg