Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megünnepelték az idősek világnapját

2020.10.01.

Az Izoláció mint inspiráció című kiállítás megnyitásával, amelyen a szabadkai Gerontológiai Központ lakóinak a koronavírus-járvány ideje alatt készült több mint 200 alkotását mutatták be, s ezzel a Központ I. gerontológiai klubban megünnepelték október 1-jét, az idősek világnapját.

13711_1.jpg

A kiállítást Suzana Paunović, az Emberi és Kisebbségi Jogok Irodájának igazgatója nyitotta meg. Emlékeztetett rá, hogy az idősek világnapját három évtizede ünnepeljük, idén pedig, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapításának 75. évfordulóját ünneplik, az ENSZ felmérése szerint 2050-re a világban a mainál kétszer több 60 év feletti ember fog élni. 

„Ez azt mutatja, mennyire fontos az idősekről való gondoskodás, mennyire fontos igényeik kielégítése, s hogy mennyire fontos felkészülni arra, ami 30 év múlva vár ránk. Szerbiában az idősek a hátrányos megkülönböztetéssel, az erőszakkal, nem ritkán pedig a családon belüli erőszakkal, szegénységgel szembesülnek. Sok mindent tettünk, hogy ezeket a gondokat a minimálisra csökkentsük, de még sok munka vár ránk az elkövetkező időszakban.  Örülök annak, hogy ma azt láthatjuk, hogy az idősek egy nehéz időszakban meg tudtak szerveződni, vigyázni tudnak magukra, s bemutatják életüknek ezt a részét. Ezekről az igényekről és szükségletekről egy pillanatra sem feledkezhetünk meg”, mondta Suzana Paunović.

Dr. Nenad Ivanišević, a szabadkai Gerontológiai Központ igazgatója elmondta, hogy a Gerontológiai Központban hagyományosan megünneplik az idősek világnapját, s az volt az elképzelés, hogy a kiállítást a város központi terén rendezzék meg, de a koronavírus-járvány leküzdésére irányuló intézkedések miatt letettünk erről.

„Szolgáltatásaink felhasználóinak a munkáit állítjuk ki, amelyek részben a házi karanténban készültek, amikor nem lehetett kimozdulni otthonról, részben pedig a Gerontológiai Központban készültek. Ezek az alkotások azt mutatják, hogy sem a járvány, sem az 1999-es bombázások, sem a 2014-es árvizek és hasonló események sem tudták, és soha nem is fogják megsemmisíteni Szerbiában az emberek kreatív szellemét. Úgyszintén, bármilyenek is legyenek a körülmények, azok sem fogják megakadályozni a Gerontológiai Központ alkalmazottait, hogy segítsék a felhasználókat képességeik, valós énjük kifejezésre juttatásában. Minden egyes munka egyedülálló, mint amilyen egyedülálló a Gerontológiai Központ minden felhasználója és alkalmazottja”, hangsúlyozta Ivanišević.

Szabadka Város és Stevan Bakić polgármester nevében az idősek világnapján minden idős polgártársunkat köszöntötte Ilija Đukanović, a Városi Tanács szociális védelemért és egészségügyért felelős tagja, kiemelve, hogy a szabadkai önkormányzat minden évben támogatja az idős szabadkaiakat.

„Amikor a Gerontológiai Központban vagyunk, a nyitott védelem szolgálatról, a házi segítségről és ápolásról, a munkáról és a gerontológiai klubokban zajló tevékenységekről beszélünk. A Város mindezt 49,4 millió dinárral támogatta az idén, ami 30 százalékkal több a 2016. évinél. A társadalmi emberbaráti tevékenységek programjainak és projektjeinek a finanszírozására és társfinanszírozására kiírt pályázat révén támogatjuk a Karitászt, a Kolo srpskih sestara egyesületet négy millió dinárral, a nyugdíjasok egyesületét ugyanazon pályázat, valamint a kultúra terén kiírt pályázat útján összesen 770.000 dinárral”, hangsúlyozta Đukanović.

Elmondta, hogy a mintegy 6.000 hatvanöt évesnél idősebb polgár ingyenes utaztatására Szabadka Város 46 millió dinárt biztosított.

„Nagyon fontos, hogy mi fiatalok is gondoskodva forduljunk idős polgártársaink felé, hogy szolidárisak legyünk, s hogy ne vessük el tudásukat, tapasztalatukat és képességeiket. És természetesen minél ritkábban forduljon elő, hogy elhanyagoljuk az időseket, különösen az ellenük irányuló testi, lelki, vagy pénzügyi erőszakot”, üzente Ilija Đukanović.

Az idősek nemzetközi napját, akárcsak szerte a világban, mi is október 1-jén ünnepeljük az ENSZ Közgyűlése által 1990. december 14-én elfogadott 45/106 számú határozatával összhangban, azzal a céllal, hogy hangsúlyozzuk az olyan életkörülmények biztosításának fontosságát, amelyek igazodnak az idősebbek képességeihez és körülményeihez.

13711_2.jpg