Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Szemlét tartottak a téli szolgálatnál

2020.11.06.

Predrag Radivojević, az Útgazdálkodási, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat igazgatója ma a szabadkai Subotica-trans Utasszállító Közvállalat Szegedi úti körletében megtartotta a verbászi Extra-auto transport vállalat Szabadka város területén tevékenykedő téli szolgálata felszerelésének és személyi állományának szemléjét. A helyi utak 127 kilométeres hálózatának, a 127 kilométernyi városi utcahálózatnak és több mint 160.000 négyzetméternyi köztérnek, gyalogjárdának és kerékpárútnak a tisztításához színvonalas gépállomány, elegendő személyzet, kőzúzalék és só áll rendelkezésre.

13769_1.jpg

Radivojević emlékeztetett rá, hogy az útügyi törvény értelmében a téli szolgálat november 1-je és április 1-je között működik, majd a sajtó képviselőinek elmondta, hogy idén a téli szolgálat által fenntartott hálózat 25 százalékkal nőtt, mivel, mint mondta, az Y-leágazás megépítését követőenaz állami utak egyes szakaszai átkerültek a helyi útfenntartó hatáskörébe.

13769_2.jpg

„Az év közepén a Szerbia Utai Közvállalat ránk bízta ezeket a szakaszokat. A Kelebiai útról, valamint a Zombori útnak az Y-leágazásnál levő első körforgalomig terjedő szakaszáról, a Zágráb utcáról, továbbá a Belgrádi útnak a Bajnat utcáig húzódó szakaszáról van szó. Ez az általunk fenntartott hálózatot 17 kilométerrel növelte meg, ha pedig figyelembe vesszük a 2019-ben megépült kerékpárutakat Királyhalmán, a Horgosi és a Kelebiai úton, ez további 21.600 négyzetméternyi területet jelent, ezzel együtt a téli szolgálat feladatköre 25 százalékkal bővült.  A Palics Természetvédelmi Park védett részén a téli szolgálat feladatkörét a Palics-Ludas KV látja el. A helyi utak hálózata 127 kilométeres,127 kilométernyi a városi utcahálózat, és több mint 160.000 négyzetméternyi közterületet, gyalogjárdát és kerékpárutat tartunk fenn. Erre a célra a városi költségvetésben 65 millió dinárt irányoztak elő”, mondta Radivojević.

Az Extra-auto transport vállalat nevében Miloš Ljubisavljević tájékoztatta a z újságírókat, s elmondta, hogy a téli szolgálat bázisa az előző évekhez hasonlóan Palicson lesz.

„A terek, utcák, utak és minden városi közlekedési felület fenntartását a téli szolgálat tervével és programjával összhangban, azzal a gépparkkal végezzük, amely ebben a tervben szerepel. A városban az utakat sózzuk, hogy a csatornahálózat ne duguljon el, míg a nyílt útvonalakat súzzuk és kőzúzalékkal csúszásmentesítjük. A sószóró teherautók mellett a téli szolgálathoz öt öttonnás teherautó, két homlokrakodó, egy földgyalu, hat kombinált jármű, valamint 45 dolgozó tartozik. Biztosítottunk sót harmadik személyek számára, valamint a legszűkebb városközpontban kannákat helyezünk el, ahol a polgárok átvehetik a sót saját szükségleteikre.  Ezeket a tárolókat rendszeresen újratöltjük. Feladatunk biztosítani az utak járhatóságát és a közlekedésben részt vevők biztonságát. Erre az idényre 1.300 tonna kőzúzalékot és 1.300 tonna sót szereztünk be és tároltunk el,” mondta Ljubisavljević.

13769_3.jpg