Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megállapodás Szabadka és Egyiptom intenzívebb együttműködéséről

2021.01.30.

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere ma a Városházán találkozott Amr Aljowailyvel, az Egyiptomi Arab Köztársaság belgrádi nagykövetével, akivel megbeszéléseket folytatott a két ország kapcsolatairól, a térség és Egyiptom áruforgalmáról és a helyi szintű együttműködés erősítéséről, s elfogadták azt a kezdeményezést, hogy Szabadka is kapcsolódjon be a Vajdaság és Alexandria gazdasági kamaráinak az együttműködésébe.

 13915_1.jpg

Bakić polgármester a Városháza Zöld termében tartott találkozót követően a sajtó képviselőinek elmondta, hogy Belgrád és Kairó 113 éve tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, s hogy Aljowaily nagykövet az első egyiptomi diplomata, aki több mint két évtized után Szabadkára látogatott.

„A szívélyes találkozó során megállapítottuk, hogy az Egyiptom és Szerbia közötti hagyományosan jó, baráti kapcsolatok szilárd alapot szolgáltatnak a két ország sokoldalú együttműködésének további előmozdításához, valamint a helyi szintű együttműködés erősítéséhez. Aljowaily nagykövetnek bemutattam Szabadka és Palics gazdasági, befektetési, kulturális és turisztikai potenciálját, valamint a most megvalósuló projekteket. „Egyetértettünk abban, hogy szinte minden gazdasági ágazatban adottak a lehetőségek a jó együttműködéshez, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban és az IT szektorban”, emelte ki Bakić polgármester.

Elmondta, hogy kitértek a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamarához, illetve az Észak-bácskai Közigazgatási Körzethez tartozó vállalatok és Egyiptom együttműködésére.

13915_2.jpg 

„A Körzet területén az árucsere értéke Egyiptommal 2020 januárja és novembere között 300.000 dollárt tett ki. Noha a külkereskedelmi forgalom 197 százalékkal nagyobb a 2019. évinél, s a kivitel kétszer gyorsabban nő, mint a behozatal, még mindig szerény vállalataink és termékeik jelenléte az egyiptomi piacon. Egyetértettünk abban, hogy ezt az együttműködést az elkövetkező időszakban bővíteni, fokozni kellene”, hangsúlyozta Bakić polgármester.

A Vajdasági Gazdasági Kamara és az Alexandriai Gazdasági Kamara képviselői a közelmúltban egy újvidéki online konferencián megállapodást írtak alá az együttműködésről. A polgármester emlékeztetett rá, hogy azon a konferencián ismertették a gazdasági közösségek együttműködésének potenciáljait, s hozzátette, hogy megállapodtak abban, hogy ehhez a folyamathoz Szabadka is csatlakozik.

 „Célunk erősíteni az együttműködést, mindkét fél megelégedésére”, üzente Bakić polgármester.

Aljowaily nagykövet elmondta, hogy el van ragadtatva Szabadka kulturális gazdagságával és gazdasági potenciáljával.

„Nagyon konstruktív megbeszéléseket folytattunk, s ezt alapul szolgál a majdani gazdasági, kereskedelmi, kulturális és turisztikai együttműködéshez.  Arról is beszéltünk, hogy hogyan fokozhatjuk az együttműködést a Vajdasági Gazdasági Kamara révén, valamint a turisztikai együttműködést, hiszen Belgrád és Kairó három órányi repülőútra van egymástól. Egyiptomnak 100 millió lakosa van, s ha csak egy részük látogatna ide, a turizmusban sokkal nagyobb lenne az együttműködés. Ezért Szerbia és Szabadka potenciáljairól tájékoztatjuk polgárainkat”, mondta Aljowaily nagykövet.

13915_3.jpg 

Ami a mezőgazdasági termékeket illeti, az együttműködés megvalósítható búza, kukorica és más szerbiai termékek kivitelével, illetve mint mondta, csempék, más késztermékek forgalmazásával és az IT szektor együttműködése révén.

Aljowaily nagykövet gratulált a Szabadkai Városi Könyvtár fennállásának 130. évfordulójához, s elmondta, hogy a könyvtárnak egyiptomi és a híres Alexandriai Könyvtár könyveiből adományoznak.

„Sokat hallottam a szabadkai fesztiválokról, s megtiszteltetés lenne számunkra, ha különböző egyiptomi együttesek lépnének itt fel, s meghívnánk kultúrmunkásokat, hogy látogassanak el Egyiptomba", mondta Amr Aljowaily nagykövet.

A Városházán tartott megbeszélésen jenel volt Srđan Samardžić, a Városi Tanács gazdaságért felelős tagja, valamint Sava Stambolić, a Polgármesteri Hivatal vezetője.

13915_4.jpg