Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Bajmokon, Csantavéren és Szabadkán előzetes időpont nélkül is fel lehet venni az oltást

2021.03.15.

Hogy Bajmok, Csantavér, Szabadka és a környező települések azon lakói is felvehessék az oltást, akik ezt meg szeretnék tenni, de eddig még nem kerültek sorra, illetve, hogy meggyorsítsa az oltakozás ütemét, a Szabadkai Egészségház ma is lehetővé teszi a 60 évnél idősebb érdekelteknek, hogy időpont nélkül beoltassák magukat. Az immunizációt a következő rendelőkben végzik: Bajmokon a Tito marsall utca sz.n., Csantavéren a József Attila utca 13., Szabadkán pedig az 1. számú rendelőben, az Eugen Kumičić utca 4. szám alatt, reggel 9-től 16 óráig. A 60 évnél idősebbek most is a kínai Sinofarm által gyártott vakcinát vehetik fel, előzetes bejelentkezés nélkül.

14122_1.jpg

Az oltásra az érdekelt bajmoki, csantevéri és szabadkai lakosoknak magukkal kell vinniük fényképes személyi okmányukat, és lehetőség szerint az előre kinyomtatott és kitöltött egyetértő nyilatkozatot, hogy gyorsabb legyen a nyilvántartásba vétel, de ha erre nincs lehetőség, azt kitölthetik majd magán az oltóponton is.

Az új városháza épületében működő központi oltóponton, a Lazar Nešić tér 4. szám alatt ma 8-tól 20 óráig is azok vehetik fel az oltást, illetve a megerősítő oltást, akik időpontot kaptak az eUprava portálon keresztül.

A Szabadkai Egészségház kéri a lakosságot, hogy az oltóponton kötelezően tartsák be a járványügyi óvintézkedéseket, vagyis viseljenek védőmaszkot és tartsák be az egymás közötti távolságot.