Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Közvita Szabadka város alapszabályának módosításáról

2021.04.23.

A Városháza dísztermében ma nyílt ülést tartottak a Szabadka város alapszabályának módosításáról tartott közvita keretében, mely módosítással a bunyevác nyelv is hivatalos lesz az önkormányzat területén. Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke üdvözölte az egybegyűlteket és felsorolta az eddig megtett lépéseket, majd ezt követően ismertette az alapszabály-módosítást véglegesítő eljárást.

Mint elmondta, a módosítás lényege, hogy Stevan Bakić polgármester, illetve a Szabadkai Városi Tanács indítványozta, hogy Szabadka Város Önkormányzatának területén a szerb, magyar és horvát nyelv mellett a bunyevác nyelv is hivatalos használatban legyen. A mai nyílt ülésen elnöklő dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy az alapszabály módosítására vonatkozó közvita április 9-től 23-áig (a mai napig) tartott, és ez idő alatt 88 javaslatot, indítványt és észrevételt nyújtottak be. Ezúttal felkérte a jelenlévőket, hogy a vitát igyekezzenek demokratikus szellemben folytatni.

Stevan Bakić, mint a javaslat felterjesztője nevében Sava Stambolić, a polgármesteri kabinet főnöke szólalt fel.

„A polgármestert kizárólag jogi argumentumok vezérelték, amikor javaslatot terjesztett fel arra vonatkozóan, hogy a bunyevác nyelv negyedik hivatalos nyelvként bevezetésre kerüljön Szabadka város területén. A cél az volt, hogy a bunyevác nemzeti kisebbség hosszú idő után a többi jelentősebb számú nemzeti kisebbséggel azonos helyzetbe kerüljön. Hogy annak alapján, amit az elmúlt húsz évben elértek nyelvük standardizálása terén, végre lehetővé tegyük a bunyevác nyelvet beszélő mintegy hétezer polgártársunknak, hogy saját anyanyelvén fordulhasson a hivatalos intézményekhez“ – magyarázta el  Sava Stambolić. 

Az ülésen jelen voltak Horvátország diplomáciai képviselői , a Bunyevác Nemzeti Tanács és a Horvát Nemzeti Tanács elnökei , a horvát és bunyevác kulturális intézmények és egyesületek vezetői és tagjai, és számos érdeklődő polgár. A vitában felszólalók többnyire a nyelvi normákra, az irodalmi hagyományokra és szokásokra vonatkozó észrevételeket tettek.

Suzana Kujundžić Ostojić, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke még egyszer emlékeztetett arra, hogy a bunyevác nyelvstandardizálása megtörtént.

„Nem tagadhatjuk meg magunkat és nyelvünket. Ez az eset nem precedens, megtörtént már más községekben is. Számunkra nagyon fontos, hogy nyelvünk három s fél évszázad után hivatalosan is el legyen fogadva“  - mondta Suzana Kujundžić Ostojić.

A Szabadka város alapszabályának módosításáról tartott közvita keretében megrendezett négy órás nyílt ülésen minden jelenlévőnek alkalma volt véleményt nyilvánítani a város alapszabályának módosításáról.