Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megemlékezés a fasizmus feletti győzelem napjáról

2021.05.09.

A fasizmus áldozatainak emlékművénél és a sétaerdei pravoszláv temetőben a Vörös Hadsereg elesett katonáinak tiszteletére emelt emlékműnél elhelyezett koszorúkkal emlékeztünk meg ma május 9-éről, a fasizmus feletti győzelem napjáról. A szabadkai önkormányzat és a Harcos Szövetség szabadkai szervezetének nevében a koszorúkat a Stevan Bakić polgármester vezette küldöttség helyezte el, a Szerb Kormány és az Észak-bácskai Körzet képviseletében a Bojan Šoralov körzetvezető által vezetett küldöttség koszorúzott, Oroszország Belgrádi Nagykövetségének delegációját pedig Stanislav Lupin követségi másodtitkár vezette.

14272_1.jpg

Stevan Bakić polgármester, a fasizmus áldozatainak emlékművénél tartott megemlékezésen megjelenteket köszöntve elmondta, hogy Szabadka Város Önkormányzata évente kétszer, ezen a helyen és a Vörös Hadsereg elesett katonáinak emlékművénél tiszteleg azon hősök emléke előtt, akik a világtörténelem leggonoszabb hatalma ellen harcoltak: egyszer október 10-én, Szabadka felszabadulásának napján, másodszor pedig május 9-én, annak a napnak az ünnepén, amikor 1945-ben a világ végső győzelmet aratott a fasizmus és a nácizmus ellen.

„Helyénvaló, hogy minél gyakrabban emlékezzünk arra a hetvenhat évvel ezelőtti emlékezetes napra, amely a győzelem és a szabadság elérkezését jelentette. A szabadságszerető emberek szerte a világon, de mindenekelőtt a Szovjetunió népei, hatalmas áldozatot hozva küzdöttek azért, hogy örökre legyőzzék a gyűlölet és a halál ideológiáját. Ezen a napon valamennyi győzelem közül a legnagyobbat ünnepeljük, és idén a második világháború kezdetének nyolcvanadik évfordulójáról is megemlékezünk. Azok, akik 1941 áprilisában ártatlan szabadkaiakat öltek meg, később tömegesen estek el a hősi Vörös Hadsereggel vívott harcokban, amikor sikertelenül próbálták meghódítani a legyőzhetetlen Oroszországot” – mondta Bakić polgármester.  

Kihangsúlyozta, hogy a bűntett soha nem maradhat büntetés nélkül.

14272_2.jpg

„Így ugyanaz a Keitel vezértábornagy, aki 1941-ben aláírta a parancsot, hogy minden elesett náci katona életét 100 szerb civil kivégzésével kell megbosszulni, írta alá 1945. május 9-én Hitler hadseregének végső kapitulációját is. A győztesek pedig gondoskodtak arról, hogy mindazok, akik e tábornagyhoz hasonlóan gyászba borították vidékeinket, bíróság elé kerüljenek és elnyerjék méltó büntetésüket“ – mondta Bakić polgármester.

Hozzátette, hogy nem lenne igazság a világban és büntetés az agresszorok részére, ha az orosz nép nem harcolt volna és hozott volna óriási áldozatot mindazért, amit ma oly természetesnek és magától értetődőnek veszünk.

„Szerbia és Szabadka nem felejtik a fasizmus ellen küzdő hősöket és orosz harcostársaikat! Mindaddig, amíg élünk, ez a nap különleges lesz számunkra” – üzente Stevan Bakić polgármester.

A Harcos Szövetség szabadkai szervezete nevében Maksim Bakrač, a szabadkai szervezet elnöke szólt az egybegyűltekhez. A győzelem napja, május 9-e alkalmából gratulálva Maksim Bakrač a Harcos Szövetség szabadkai szervezete nevében többek között köszönetet mondott a szabadkai önkormányzatnak, a megértését, az együttműködésért és a megemlékezés sikeres megszervezéséhez való hozzájárulásáért.

14272_3.jpg

A fasizmus áldozatainak emlékművét megkoszorúzták a Szabadkai Zsidó Hitközség, a Likaiak Egyesületének, a Tito Központ Szabadkai Kommunisták, az Aleksandar Nevski Szerb – Orosz Társaság, a Vlagyimir Nagyfejedelem Szerb – Orosz – Belorusz Testvériség, az Orosz Párt, az Orosz Nemzeti Tanács és a Mini Jugoszlávia Civil Szervezet küldöttségei is.

Miután a fasizmus áldozatainak emlékművénél elhelyezték az emlékezés virágait, a delegációk megkoszorúzták a Vörös Hadsereg elesett harcosainak emlékére a sétaerdei pravoszláv temetőben emelt emlékművet is.

14272_4.jpg

A Vörös Hadsereg elesett harcosainak emlékét őrző emlékmű megkoszorúzását követően Stanislav Lupin, Oroszország Belgrádi Nagykövetségének másodtitkára megköszönte Stevan Bakić polgármesternek a meghívást, és köszönetét fejezte ki amiért gondozzák a fasizmus elleni harcban elesett orosz katonák sírját és emlékművét, akik – mint mondta – a szerb partizánokkal vállvetve harcoltak e gonosz hatalom ellen.

14272_5.jpg

„Nagyon örülök, hogy május 9-én és október 10-én is együtt tisztelgünk mindezen bátor harcosok emléke előtt, és hiszem hogy a jövőben is közösen fogunk megemlékezni“ -mondta Lupin.

14272_6.jpg