Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Bíró Károly szobrának felavatása

2021.06.04.

A Köztársaság téren, a Városháza előtt ma felavatták Bíró Károly (1864-1952.), Szabadka egykori polgármesterének emlékművét, aki jelentős nyomot hagyott a város életében. A szobrot felállításának kezdeményezője, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke leplezte le, az emlékművet pedig a Bíró Károly Alapítvány állította. Az ünnepélyes szoboravatáson jelen voltak Stevan Bakić polgármester, dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke, a városi tanács tagjai, a pártok és egyesületek képviselői, és számos polgár.

14331_1.jpg

Szabadka Város Képviselő-testülete 2020. május 28-án egyhangúlag támogatta három új emlékmű felállításának kezdeményezését, többek között Bíró Károlynak is. Az emlékmű egységet alkot a Városháza már korábban elhelyezett bronzmakettjével, és a hirdetőoszloppal, amely most új szerepet kapott.

Bíró Károly 16 évig, 1902-től 1918-ig vezette a várost, de azonban nem csak hosszú polgármesterkedésével írta be magát Szabadka történelmébe. E tizenhat év alatt nyerte el Szabadka, szabad királyi városi rangjához és nagyságához méltó küllemét. Munkásságának kétségtelenül legnagyobb alkotása a szabadkai Városháza, amely Komor és Jakab tervei alapján épült és 2012-ben nyitotta meg kapuit, de ekkor nem csak a Városházát adták át rendeltetésének, hanem a Palicsi-tó partján elkészült épületeket is.

Mindezek ellenére Bíró Károly életműve igazságtalanul feledésbe merült, ezzel az emlékművel pedig méltó emléket állítunk személyének.

„Szellemalakot idézünk meg ezen a mai szoboravató ünnepségen. Hiszen egészen a közelmúltig nagyon sokan még azt sem tudták, hogyan nézett ki Bíró Károly. Mint ahogyan az sem ismert adat, hogy 88 éves korában, 1952. február 21-én a hidegtől és a nélkülözéstől nyomorogva halt meg a városházától alig ötszáz méterre lévő, édesapjától megörökölt háza emeleti lakásában. És a legtöbben ma sem tudják, hogy melyik volt a város kétségtelenül legsikeresebb polgármesterének háza. Nincs rajta emléktábla. Ahogyan utca sincs róla elnevezve. Ismeretleneknek és számos történésznek, helytörténésznek kell megköszönnünk, hogy Bíró Károly szellemi hagyatéka és néhány tárgya nem vált az enyészet részévé A nevéhez bűn nem tapadt. Sem a háborúban, sem közéleti, polgármesteri tevékenysége alatt, nevét mégis kitörölték a város történelméből” – mondta Pásztor István.

14331_2.jpg

Bíró Károly így ismét a szabadkai mindennapok részévé vált – mondta Pásztor István, emlékeztetve Bíró szavaira, melyek szerint a város csak akkor haladhat előre, ha az akkor még fejletlen mezőgazdaság, ipar és kereskedelem együtt fejlődnek.

„Ennek köszönhetően fejlődött a város, a sok ellenkezés ellenére is. Egy olyan ember városfejlesztő víziójáról beszélek, aki ennek a vidéki városnak a lakosságát nem vetette meg, nem nézte le a szabadkaiak mentalitását. Lehetett volna olyan, akit megtörtek az események. De nem törték meg. Nem hunyászkodott meg a legnehezebb helyzetben sem. Szabadka hallgatott, de az emberek nem felejtették el szellemiségét. A mai szoboravató ennek a napnak az ünnepe. Szabadka különleges város. Mindig is három nemzeti közösség érezte a magáénak. Történelmét a nemzeti közösségek egymás mellett, de egymás ellenében létező időszakai jellemzik. Bíró Károly szobrának felavatása mérföldkő a város történetében, mert eltörli azt a fajta egészségtelen és számunkra elfogadhatatlan nézőpontot, ami a várost kisajátító gondolkodást jellemzi” – hangsúlyozta Pásztor István.

Bíró Károly közéleti és politikai szerepvállalása, tette hozzá, nem csak tiszteletre méltó, hanem példaértékű.

„Szabadka visszanyeri azt az egyensúlyt, amit az ideológiai alapú megközelítés elvett mindannyiunktól. Célunk egy erőteljesen fejlődő, közép-európai városi miliő megteremtése. A politikai együttműködés és partnerkeresés is a tettekre és a felelősségre alapozódik, mint Bíró Károly szobrának elhelyezése is. Bíró Károly menesztése magyar belpolitikai ügy volt, nem a szerb katonaság bevonulását követően váltották le. Ez nem több, mint erősen táplált városi legenda, ami csak azokat segíti, akik nem érdekeltek a nemzeti közösségek együttműködésében. A nemzeti tanács váltotta őt le, amely nyugdíj-jogosultsági kérelmét is visszautasította. Magyar-magyar belpolitikai leszámolás volt ez, méltatlan eljárással” – szögezte le Pásztor István.

14331_3.jpg

Maga a szobor Lantos Györgyi és Máté István magyarországi szobrászművészek alkotása, és a szabadkai Antal Mihály öntödéjében készült. Bíró Károly szoboralakja mellett egy régi stílusú plakátoszlop is helyet kapott, amelyen az egykori polgármester Szabadkáért tett érdemei olvashatóak magyar, szerb, horvát és angol nyelven.