Szabadka város megemlékezett a mišićevói és a rátai lakosok szenvedésének 80. évfordulójára

Mišićevo és a bajmoki Ráta lakosai ma az e települések szinte teljes lakosságának a barcsi és a sárvári táborokba deportálásának 80. évfordulójára megemlékeztek, ami 1941. június 14-én történt. A mišićevói művelődési otthon és a rátai általános iskola épületein levő emléktábláknál Stevan Bakić polgármester nevében Sava Stambolić, a polgármester kabinetfőnöke koszorúzott Bojan Šoralovval az Észak-bácskai körzet vezetőjével. Így tisztelgett Szabadka város a nyolcvan évvel ezelőtti bűncselekmény áldozatainak emléke előtt.

A rátai iskolán levő emléktáblánál a bajmoki helyi közösség és a Szerb Nővérek Köre képviselői, valamint a megemlékezés házigazdája, az 1912-1918 háborúk önkénteseinek leszármazottjai és tisztelői egyesületének képviselői is koszorúztak.

A tiszteletadás után Igor Stakić presbiter, bajmoki parókus szolgáltatott gyászszertartást az 1941. és 1945. közötti barcsi és sárvári tábor összes áldozatáért, melyen részt vett Sava Stambolić kabinetfőnök és Bojan Šoralov körzetvezető is. A gyászmise után Stevan Bakić polgármester nevében Sava Stambolić beszédet mondott.

Sava Stambolić először üdvözölte az egybegyűlteket a polgármester nevében, aki korábban vállalt halaszthatatlan kötelezettségei miatt nem tudott személyesen megjelenni. A kabinetfőnök ezután elmondta, hogy a mai ünnepélyes megemlékezés három fontos fogalmat és üzenetet közvetít számára, melyeket arról a helyről szeretne elküldeni, ahonnan 1941-ben ezen a napon indultak el Mišićevo és Ráta lakosai a fogságba és szenvedésbe.

„Az emlékezés, illetve az emlékezés kultúrája az első fogalom, amely megjelenik, amikor ezekre a tragikus napokra gondolunk. Népünk és országunk ezt nem a megfelelő mértékben ápolta az elmúlt évtizedekben. Ez ma változik, és a város és az állam képviselőinek mai itteni jelenléte nem jó akarat vagy valamilen kivétel, hanem Szabadka és a szerb állam azon rendszerszintű elhatározása, hogy minden szerb szenvedés, bárhol él is népünk, bekerüljön az összes hatalmi szint emlékrendezvény naptárába. Ez Szerbia politikája és elhatározása, a legmagasabb szintű vezetőségtől a helyhatósági szintig. Ezért városunk már az idén megemlékezést tartott a kelebiai szerbeket 1941 áprilisában ért szenvedésének emlékére és kiállítást rendeztünk a Városháza előcsarnokában a jasenováci táborról. Ezzel komoly és az áldozatokhoz méltó módon emlékezünk meg a térségünkben a tragikus második világháború kezdetének évfordulójára” -  emelte ki.

Stambolić kabinetfőnök ezután a szerb nép egységességéről és szolidaritásáról beszélt, melyeknek kulcsfontosságú szerepe volt több mint háromezer gyermek megmenekülésében a sárvári táborból, ugyanis azok a szerbek, akiknek nem volt tilos Horthy Magyarországán élni, a Szerb Pravoszláv Egyházzal közösen óriási erőfeszítéseket tettek, hogy segítsenek az elüldözött és a táborokban meghalni hagyott nemzettársaikon.

„A régi bácskai szerb családok nemeslelkű tagjai nem engedték meg, hogy a boszniai, hercegovinai, líkai, banijai, montenegrói származású testvéreik szenvedjenek és meghaljanak. Sava Tekelija gondolata által vezérelve, miszerint nem engedhetjük meg, hogy az őshonos származás megossza a szerbeket, önzetlenül megtettek mindent. A jeles újvidéki dr. Hadži Kosta, a szabadkai dr. Miloš Rafajlović, valamint a jó kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek, mint a sándori Staniša Mihajlović parókus, élükön az áldott emlékű dr. Irinej Ćirić bácskai püspökkel, aki kész volt minden megaláztatásra és áldozatra, hogy a megszálló hatalomtól engedélyt szerezzen a szerb gyermekek megmentésére. Ezt a szellemiséget követi ma az állam rendszerszinten, és küzd a szerb népért bárhol él is, és Szabadka város is mindent megtesz, hogy kiragadja a feledésből azokat a nagy embereket és nemes cselekedetüket, mely által megmenekült egy Jovan Dejanović nevű gyermek is, Újvidék későbbi híres polgármestere.”

Stambolić végül kiemelte, hogy a harmadik fontos fogalom a barátság a szerb és a magyar nép, valamint a szerb és a magyar állam között. A barátság, amely az áldozatok tiszteletén alapul és a tetteken, mint az olyan emberek cselekedetei, mint a bajmoki Erdélyi Nándoré, aki ételt és ruhát küldött Sárvárra a szerbeknek, vagy azoké a magyar orvosoké, akik Szabadkán a Szentkútnál levő egyházi birtokon ingyen kezelték a fogolytáborból hazatérőket, meg azé a sok szomszédé is, akik megvédték szerb szomszédaikat, vagy őrizték gazdaságaikat és értékeiket a visszatérésükig. Kihangsúlyozta Magyarország hozzáállását is, amely méltó módon jelölte meg a sárvári fogolytábor helyét, ahol a helybeliek gondozzák annak a közel ezer szerbnek a temetőhelyét, akik ott lelték halálukat. Az 1941-ben a bácskában élő szerb népnek okozott szenvedésről szóló filmet a magyar nemzeti csatorna is sugározta, szögezte le és hozzátette, hogy Szabadka város és a Szerb állam rendelkezésére áll a sárvári áldozatok leszármazottainak a magyarországi hatóságokkal és Sárvár településsel való legmegfelelőbb kapcsolatfelvételre és -tartásra, amennyiben az ottani temető vagy emlékmű előmozdításával kapcsolatosan bármilyen szükség mutatkozik.

Sava Stambolić beszéde után élő történelmi óra következett, amelyen a rátai gyermekek, szüleik, nagyszüleik vettek részt, akik tanúságot tettek a hozzátartozóikat a barcsi és a sárvári táborokban ért szenvedésekről szóló ismereteikről. Az elődeik golgotájában átélt sok érzelmi és megrendítő tapasztalatból, de az emberségesség és az együttérzés példáiról szóló tanúskodásokból is, az iskola tanulói levonták a következtetést a történelmi eseményekről, melyek mindörökre mély nyomot hagytak Ráta és Mišićevo lakosságában.

Az élő történelemórával zárult a mai megemlékezés a bajmoki Rátán, melyen jelen volt és részt vett benne Sava Stambolić kabinetfőnek és Bojan Šoralov körzetvezető.