Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díjak átadása

2021.06.22.

Dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke ma este, a Városháza dísztermében tartott ünnepségen átadta a Dr. Bodrogvári Ferenc elismeréssel járó okleveleket és plaketteket. A Címeket és Elismeréseket Adományozó Bizottság javaslatára, Szabadka Város Képviselő-testülete a 2021. május 6-án tartott kilencedik ülésén hozott határozatot arról, hogy a 2020. évben nyújtott kiemelkedő alkotásáért és figyelemre méltó tevékenységéért Góli Kornélia dramaturgnak, Patyi Szilárd történésznek és Nevena Mlinko szerb nyelv és irodalom tanárnak ítéli oda a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat.

14377_1.jpg 

A díszteremben megjelenteknek mondott beszédének elején dr. Pásztor Bálint Kodály Zoltánt idézte, a világhírű zeneszerzőt, zenetudóst és zenepedagógust, aki szerint „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

„Kodály Zoltánt idéztem, hogy azonnal hozzá is tehessem, nagyon meg kell tisztelnünk azokat, akik munkájukat, hivatásukat úgy végzik, hogy azzal részt vesznek az elődök szellemi hagyatékának átörökítésében és úgy teremtenek, hogy az ő tevékenységük maga is - a következő nemzedék számára - az elődök kultúrájává válik” – mondta dr. Pásztor Bálint.

Dr. Bodrogvári Ferenc gazdag és szerteágazó életművével egyike azoknak, aki nemzedéke számára ennek az újra megszerzésnek, de a továbbadásnak és a gazdagításnak a szolgálatába állította tevékenységét elhivatottan és fáradhatatlanul – emlékeztetett.

14377_2.jpg

„A fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt filozófus, egyetemi tanár, író és pedagógus, aki a sport terén is aktív volt, számos monográfia, tankönyv, antológia szerzője, több könyv társszerzője és rendszeresen jelentett meg cikkeket, tanulmányokat. Kiemelkedően sokoldalú és termékeny alkotó volt. Életműve tiszteletre méltó és példaértékű. Az iránta való tisztelet jele ez a róla elnevezett díj – mondta dr. Pásztor Bálint.

Ezzel az elismeréssel köszönjük meg a fiatal alkotóknak – hangsúlyozta - hogy tevékenységüket ők is ennek az örökségnek az újra megszerzése, a továbbadása és a gazdagítása szolgálatába állítják.

„Arról szeretnénk biztosítani őket, hogy látjuk és értékeljük, amit tesznek, ahogyan dolgoznak és alkotnak; látjuk és értékeljük eredményeiket; hogy fontos számunkra az a szakmai, művészi, tudományos és a kreatív munka, amit hivatásként végeznek; hogy felismerjük értékteremtő erőfeszítéseiket és hálásak vagyunk, hogy egyéni ambícióikat túllépve a közösséget is szolgálják. Megnyugtató a tény, hogy e közösségnek, a kultúrájára, oktatására, történelmére és szellemi sokszínűségére büszke városnak vannak olyan egyéniségei, akik fiatal koruk ellenére maradandó értékeket hoztak létre.” – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

14377_3.jpg

A város kultúrájának fejlesztésében kifejtett tevékenységükért az idei év Dr. Bodrogvári Ferenc díjazottjai Góli Kornélia, Patyi Szilárd és Nevena Mlinko - „A hivatásuk iránt elkötelezett dramaturg, a történész, a szerb nyelv és irodalomtanár, akik igényességükkel, szakmai tudásukkal, személyes hozzáállásukkal hitelesen bizonyítják, hogy a tudás, a felkészültség, az igényesség, az elhivatottság, az önmagunk állandó fejlesztésére való törekvés nem marad eredmény és siker nélkül”- mondta az elnök, majd így folytatta:

14377_4.jpg

„A mai napon őket ünnepeljük. Megköszönjük nekik, hogy Szabadka hírnevét öregbítik itthon és külföldön. Kívánjuk, hogy továbbra is a tudásvágy, az ihlet és az alkotás öröme ösztönözze őket. További eredményes munkát és sok sikert kívánunk nekik. Reméljük, hogy az ő tevékenységük arra serkent majd másokat is, hogy munkájukat kitartással, a tőlük telhető legnagyobb igényességgel végezzék, a közösség javát is szolgálva.”

14377_5.jpg 

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díjat azoknak a (40 évesnél nem idősebb) kiemelkedő íróknak és művészeknek adományozzák, akik az irodalom, a tudomány, a képzőművészet, a zene-, a színház- és filmművészet terén alkotásaikkal és tevékenységükkel hozzájárultak a város művelődési életének fejlődéséhez vagy országos, illetve külföldi viszonylatban is kimagasló eredményeket értek el, különös tekintettel az előző évben kifejtett tevékenységükre.