Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

1,3 millió dinár a jégeső okozta kár enyhítésére

2009.11.30.

Duško Radaković, a Közigazgatási és Önkormányzati Minisztérium államtitkára ma 1,3 millió dinár odaítéléséről szóló határozatot adott át Slavko Paraćnak, a városi képviselő-testület alelnökének a szerencsejátékokból származó eszközök elosztására vonatkozó pályázat alapján.

2690_1.jpg

Radaković elmondta, hogy Szabadka mindig aktívan részt vesz a minisztériumi pályázatokon, és gyakran meg is kapja az eszközöket. Slavko Parać közölte, hogy az eszközöket azoknak a károknak a szanálására fordítják, amit a jégverés okozott idén júniusban a környező települések szántóföldjein, veteményeseiben és gyümölcsöseiben. A városi képviselő-testület alelnöke azt is hozzátette, hogy ezeken az eszközökön kívül a városi tanács is javasol majd bizonyos intézkedéseket a kárt szenvedett mezőgazdasági termelők érdekében.