Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

40 éves az építőmérnöki Kar

2014.04.24.

A Városháza Dísztermében a szabadkai Építőmérnöki Kar fennállásának 40. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát tartottak Korszerű építészeti vívmányok címmel. A konferencia célja az volt, hogy a több mint 10 országból érkezett kutatók, szakértők, mérnökök és más szakemberek megismerkedjenek a tudomány és a szakma főbb irányaival, illetve, hogy a szélesebb szakmai közvéleményt, a kollégákat, munkatársakat és a Kar barátait megismertessék az Építőmérnöki Karon folyó oktatás magas színvonalával.

7972_1.jpg

Nikola Hajdin, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia elnöke úgy vélte, hogy az emberiség jövője a mérnökökön nyugszik, s hogy a majdani civilizáció értelmiségi elitjét a mérnökök alkotják majd, akiket erre a szerepre, feladatra az egyetemeken kell felkészíteni.

Ahhoz, hogy erre felkészülhessenek, bizonyos változásokra van szükség a szakmában és a tudományban is, amelyek eredményeként a mérnökök valóban egy elit csoportosulássá, az emberiség fejlődésének irányítóivá válhatnának a közeljövőben.

Miroslav Vesković, az Újvidéki Egyetem rektora elmondta, hogy a szűk szakmai képzés mellett az oktatásnak a vállalkozó szellem kialakítását is elő kell mozdítania, úgy átformálni a fiatalokat, de az idősebbeket, a tapasztaltakat is, hogy megértsék: gazdaságunk sorsa elsősorban a saját kezünkben van.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere szerint a szabadkai helyi önkormányzat és a város felsőoktatási intézményei között szoros partneri kapcsolatokat kell kiépíteni. A helyi önkormányzat ilyen értelemben konkrét lépéseket tett: együttműködési megállapodást írt alá Közgazdasági és az Építőmérnöki Karral, továbbá jó kommunikáció alakult ki a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolával is.

- Az önkormányzat és jómagam is készek vagyunk arra, hogy továbbra is partneri kapcsolatokat ápoljunk az Építőmérnöki Karral. Úgy vélem, hogy széleskörű együttműködést valósíthatunk meg közvállalataink különböző projektjei kapcsán, különösen azokon a területeken, amelyek az Önök felsőoktatási intézményével kapcsolatosak – mondta Maglai Jenő.

A Korszerű építészeti vívmányok elnevezésű konferencia programja később az Építőmérnöki Karon folytatódott, holnap 10 órától pedig további tudományos munkákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. A két nap alatt több mint 170 értekezés hangzik el.

A szabadkai Építőmérnöki Kart 1974. április 22-én alapították, az Újvidéki Egyetem keretében működve joggal mondható, hogy korszerű oktatási és tudományos intézménnyé nőtte ki magát, amelyben szerb és részben magyar tannyelven folyik az oktatás.