Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Szabadka Városa nem illetékes a jégvédelem megszervezésére

2014.05.07.

- Szabadka Város nem illetékes városunk területén megszervezni a jégvédelmet, és nem is angazsálhat személyzetet erre a célra. A jégvédelem a köztársasági Belügyminisztérium rendkívüli helyzetek szektorának illetékességébe tartozik. Mi csupán annyit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten a költségvetésből eszközöket biztosítsunk a jégvédelem szervezési költségeire és a felszerelés beszerzésére, hogy így segítsük a jégvédelem működését – emelte ki Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatóján.

7990_1.jpg

Megállapította, hogy a jégvédelem Szabadka Város területén már több éve nem működik úgy, ahogy kellene, ezért – mint az Maglai polgármester hangsúlyozta – a BM rendkívüli helyzetek szektorának képviselői kellene, hogy nyilatkozzanak arról, ki ezért a felelős. Ki a felelős azért, hogy a jég ismét elverte a vetést, és miért fordulhat ismételten elő, hogy a jég éves szinten mezőgazdasági termelőinknek több millió eurós kárt okoz?

- A Város nevében kijelenthetem, hogy a jégvédelem így nem működhet – az illetékesek vagy megváltoztatják a jégvédelem jelenlegi szervezettségét, vagy egyszerűen meg kell szüntetni, mert nincs szükség egy olyan rendszerre, amely semmire sem szolgál. Megkértem a bajsai radarközpont vezetőjét, Dragan Jovanovićot, hogy találkozzunk a jövő héten, s próbáljuk meg megoldani ezt a kérdést. Nyílt eszmecserére kértem, hogy ha kell, közösen forduljunk az illetékes köztársasági szervekhez, hangsúlyozta Maglai Jenő. Elmondta továbbá, hogy már évek óta kéri az illetékeseket, hogy Szerbia írjon alá megállapodást Magyarországgal, mivel a határ menti térségben a két ország együttműködése nélkül nem szervezhető meg hatékony jégvédelem.

Közölte, hogy Szabadka Város területén a 23 jégvédelmi állomásból csupán 8 működőképes, hogy ezeken az állomásokon összesen 58 jégvédelmi rakéta található. Minden egyes jégvédelmi állomásra legalább 6 jégvédelmi rakétát kellene telepíteni az átlagosan 1,4 helyett, amennyi jelenleg a köztársasági átlag.

Szabadka Város önkormányzata 2012-ben a jégvédelemre 1.050.000, 2013-ban 4.020.000, 2014-ben pedig 4.700.000 dinárt különített el – mondta Maglai polgármester – majd hozzátette, hogy Szabadka Város megtesz minden szükséges lépést, hogy az illetékes állami szervekkel korrekt együttműködéssel rendezze a helyzetet.

A Városi Tanács mezőgazdasággal megbízott tagja, Osztrogonác Simon elmondta, hogy Szabadka Város a jégvédelemre szükséges pénzt az állami tulajdonú földek bérleti díjából teremti elő. A Szerb Kormány 2014. április 17-én hozott rendelete az ideiglenes munkáltatás lehetőségeiről úgy szól, hogy a rakétaállomásokon csak munkanélküliek, mezőgazdasági termelők illetve nyugdíjasok angazsálhatók.

A havi személyenkénti juttatás 8.000 dinárt tesz ki – mondta Osztrogonác Simon – majd hozzátette, hogy a Város 2012-ben a jégvédelmi állomások személyzetének juttatásait az egész idényre egyénenként 15.000 dinárral támogatta.