Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Több mint 200 kiállító a 8. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásáron

2014.05.27.

- A sorrendben 8. Nemzetközi és Regionális Vásár június 4-e és 7-e között kerül megrendezésre a Kis vállalkozások és régi mesterségek – nagy kihívás az EU küszöbén jelmondat jegyében. Az 1.400 négyzetméteres kiállítói területen hét ország: Bosznia és Hercegovina, Svédország, Magyarország, Horvátország, Románia, Montenegró és Szerbia több mint 200 kiállítója vesz részt – mondta a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón Ljuben Hristov, a polgármester gazdasági ügyekkel megbízott segédje.

8050_1.jpg

Kiemelte, hogy Szabadka meghívta partnervárosait, hogy vegyenek részt a vásáron, továbbá az iskolai vállalkozásokat és a helyi közösségeket.

- Meghívtuk a helyi közösségek képviselőit és a vállalkozókat is, akik régi mesterségeket űznek, és akiknek egyébként nem áll módjukban anyagi okokból részt venni a vásáron, de ennek a visszhangja kisebb volt a vártnál – mondta Hristov, majd hozzátette, hogy a szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár Szerbiában a harmadik legnagyobb ilyen rendezvény.

A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara (KGK) főtitkára, Ivan Vojnić Tunić szerint a látogatók megismerkedhetnek Szerbia gazdaságával kicsiben, hiszen 10 közigazgatási körzet illetve 7 körzeti gazdasági kamara (Zaječar, Niš, Valjevo, Pancsova, Újvidék, Szerémség és Szabadka) 37 képviselővel vesz részt a vásáron.

- Fontos, hogy a Vásáron jelen lesznek térségünk vállalkozói is, akik közül 30 mutatkoznak be a standon. Idén először fordítunk komoly figyelmet az üzletember-találkozókra. Eddig az üzletemberek a vásáron tudtak találkozni és megbeszéléseket folytatni, most pedig számunkra azok a rendezvények a fontosak, amelyek nem a vásáron zajlanak és lehetővé teszik az üzletemberek kapcsolatteremtését – mondta Ivan Vojnić Tunić.

A Vásár szakmai programja keretében megismerhetjük a partnerország, Montenegró gazdasági lehetőségeit, különös tekintettel a Bári Kikötő adottságaira – mondta a KGK főtitkára, aki úgy vélte, hogy hasznosak lesznek azok a fórumok is, amelyeken a klaszterekről és a határon átnyúló együttműködésről, illetve az EU források kihasználásának a lehetőségeiről lesz szó.

Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok KKV ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vásár megrendezésének pénzügyi fedezetét megteremtették és arra kérte a szabadkaiakat, hogy minél tömegesebben látogassák meg a vásárt.

- Szeretnénk, ha minél több polgár tekintené meg a Vásárt, ezért a látogatók számára az utolsó napon nyereménysorsolást tartanak. A nyereményjátékban való részvétel feltétele egy kérdőív kitöltése. Ez adatokkal szolgál számunkra a jövőbeni vásárok megrendezéséhez, hogy elemezhessük, mennyire elégedettek a látottakkal, vannak-e javaslataik a jövőre nézve, kit-mit szeretnének a vásáron látni – mondta Ilinka Vukoja, aki hozzátette: a kiállítók között lesz három szabadkai iskola is.

A vásár szakmai programjait a Városházán, az új Városházán és a Körzeti Gazdasági Kamarában rendezik meg.

A vásárt a Szabadkai Piacok KKV szervezi, a fővédnök Szabadka Város és a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatás-ügyi és a Nemek Egyenjogúságával foglalkozó titkárság.

A vásár minden nap 10-től 18 óráig lesz nyitva, a belépés pedig mindenki számára díjtalan.