Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Folytatódnak a megbeszélések a Népszínház építéséről

2014.07.09.

Dr. Zorana Mihajlović, a Kormány alelnöke, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter ma,miután megnyitotta aBajnat utca és a szabadkai keleti csomópont között felújított utat, emlékeztetett rá, hogy csütörtökönként a helyi önkormányzatok képviselőivel folytat megbeszéléseket, s hogy nemrégiben Maglai Jenő szabadkai polgármesterrel és munkatársaival megbeszélést folytatott a szabadkai Népszínház építésének a folytatásáról is.

8147_1.jpg

- Annyiban maradtunk, hogy beszélünk a művelődési miniszterrel is.Tudomásom szerint tegnap a Művelődési és Tájékoztatási Minisztériumban ülést tartottak épp a szabadkai színházról, s hogy ezek a megbeszélések tovább folytatódnak.TalálkoztamTasovac miniszter úrral és megállapodtunk abban, hogy a jövő héten találkozunk és megbeszéljük, hogy miként lehet rendezni ezt a kérdést.Számomra a legfontosabb az volt, hogy a művelődési miniszter szerint megtalálják a megoldást – mondta Mihajlović miniszter-asszony.

Maglai Jenő polgármester azt mondta, hogy tegnap a Népszínház építésének és felújításának a folytatásáról megbeszélést folytatott Ivan Tasovac művelődési és tájékoztatásügyi miniszterrel és munkatársaival.

- Megállapodtunk abban, hogy a rendelkezésünkre álló dokumentációt eljuttatjuk az illetékes minisztériumhoz, miután a tudomásunkra jutott, hogy a Művelődési és Tájékoztatásügyi Minisztériumnak az utóbbi néhány évben fogalma sem volt arról, hogy mi történik a szabadkai Népszínház építése körül.Annak ellenére, hogy a Művelődési és Tájékoztatásügyi Minisztérium szerződő félként szerepel, semmilyen információval sem rendelkezett arról, hogy milyen döntések születtek és milyen tervdokumentáció készült el.Miután megtörténik az összehangolás a helyi önkormányzat és a minisztérium szakszolgálatai között, megbeszéljük majd, hogy miként is lehet folytatni ezt a projektet.Ezután a tartományi szervekhez (is) fordulunk, amelyek eddig a legnagyobb mértékben pénzelték a munkálatokat, hogy jövőre folytassuk a megkezdtet projektet – hangsúlyozta Maglai Jenő polgármester.

Hozzátette, hogy a Vajdasági Nagyberuházási Alap néhány napon belül jóváhagyja a 85 millió dinár értékű közbeszerzési eljárás kiírását a munkálatok folytatására a színház régi részén, mivel teljes a régi részre vonatkozó dokumentáció.

- Augusztus közepén valószínűleg elkészül a teljes tervdokumentáció a Népszínház épületére.Eljuttatták hozzánk a dokumentumokat, az eljuttatott dokumentációval kapcsolatban vannak észrevételeink, de a szakszolgálatok szerint ezt az eljárás augusztus közepéig be fog fejeződni.Ezután Szabadka Városa legkésőbb szeptember végéig kiadja az építési engedélyt a létesítmény építésére – hangsúlyozta Maglai Jenő.