Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Egymillió eurós veszteség a fásításon és a szélvédő erdősávokon

2014.07.17.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatóján két munkacsoport ténymegállapításait ismertette. Az egyik munkacsoport feladata az volt, hogy kivizsgálja a Szabadka Város területén levő állami földterületek 2010 ősze és 2013 tavasza közötti fásítása körüli helyzetet, a másik munkacsoport pedig azt tekintette át, hogy mi történt 2007 és 2014 között a Szabadka Város területén található szélvédő erdősávok telepítése és fenntartása terén. A polgármester elmondta, hogy a két projekten a helyi önkormányzat, Vajdaság AT és a Szerb Köztársaság mintegy egymillió eurót veszített.

8181_1.jpg

- Az állami földterületek fásítására közel 4 millió dinárt fordítottak, a projekt megvalósításának eredményei pedig a nullával egyenlők. Mintegy 400 hektár állami földet négy éve nem művelnek meg illetve a terület egy részét magánszemélyek művelik, akikről azt sem tudjuk, hogy vették azt birtokba. A 400 hektár föld bérleti díja, amely a helyi önkormányzatot,  Vajdaság AT és a Szerb Köztársaságot illette volna meg, éves szinten közel 100.000 eurót tett ki. Ez Szabadka Városa, a tartomány és a köztársaság számára 400.000 eurós kárt jelent. A szélvédő erdősávok telepítése és fenntartása Szabadka Város területén az önkormányzatnak több mint 24 millió dináros kárt okozott. Ez azt jelenti, hogy az ország polgárai a két projekt következtében mintegy egymillió eurós veszteséget szenvedtek – emelte ki Maglai Jenő.

Eredménytelen fásítás

A polgármester elmondta, hogy a fásítás 2010-ben kezdődött a Szabadka Város mezőgazdasági földterületek védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó 2010. évi programmal vette kezdetét. A program értelmében fásításra 395,05 hektár állami tulajdonban levő mezőgazdasági területet térítésmentesen adtak használatra három kataszteri községben: Györgyén KK-ben 203,25 hektárt, Békova KK-ben 89,37 hektárt és Nagyfény KK-ben 102,42 hektárt.

Mint mondta, a program értelmében a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium hosszú távra, 10 évre adott használatra 395,05 hektár állami tulajdonban levő mezőgazdasági területet és szerződést írt alá a Köztisztasági és Parkosítási KKV-tal, amely alapján a Köztisztasági és Parkosítási KKV az adott területen négy éven belül köteles erdőt telepíteni.

- A projekt megvalósításával és a szerződés teljesítésével kapcsolatos első ellenőrzésre 2013. április 23-án, majd pedig 2013. június 12-én került sor, amikor jegyzőkönyvet vettek fel a terepen ténylegesen elvégzett munkálatokról. A bizottság megállapította, hogy megtörtént a mezőgazdasági terület egy részén a fásítás, azzal, hogy Békova KK-ben, ahol a fásítás 89,37 hektáron, 36 parcellán volt előirányozva, a fásítást egyáltalán nem végezték el, a területet pedig ismeretlen személyek mezőgazdasági termelésre használják – mondta a polgármester.

Györgyén KK-ben, ahol a 203,25 hektár mezőgazdasági terület két tagban található, a fásítást az egyik 25,32 hektáros parcellán végezték el, de a parcella gyomos állapota és a megfogott csemeték aránya alapján a fásítás nem tekinthető sikeresnek.

Nagyfény KK-ben az összesen 78,48 hektár területű 63 parcellán 22,41 hektáron telepítettek erdőt, de abból is csupán 13,80 hektár ismerhető el, az összes többin pedig nem. A polgármester elmondta, hogy létezett egy bizottság a munkálatok felügyeletére, de az - mint mondta - nyilvánvalóan nem jól végezte a munkáját.

Hiányzik a megfelelő program- és projektdokumentáció

A projektekkel kapcsolatos szerződésekről Maglai Jenő polgármester elmondta, hogy 2010-ben a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium Erdőigazgatósága és a Köztisztasági és Parkosítási KKV szerződést írt alá a Köztársasági erdővédelmi és –fejlesztési eszközök felhasználásáról a programban előirányozott munkálatok pénzelésére 43.455.855 dináros összegben és hogy a szerződés alapján a Köztisztasági és Parkosítási KKV előlegként az összeg felét, 21.727.492 dinárt kapott.

- Vajdaság AT illetve a Tartományi Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Titkárság és a Köztisztasági és Parkosítási KKV szerződést illetve szerződés-kiegészítést írt alá az állami tulajdonú mezőgazdasági területeken történő fásítással kapcsolatos egymásközti jogokról és kötelezettségekről 21.247.800 dináros összegben. A pénz 70 százalékát, vagyis 14.873.460 dinárt a Köztisztasági és Parkosítási KKV előlegként megkapta. Szabadka Város és a Köztisztasági és Parkosítási KKV szerződést írt alá a program tárfinanszírozásáról vagyis az állami tulajdonú földterület fásítási projektjében való részvételéről 3.100.000 dináros összegben, amiből a fásított területet kötelezően be kellett volna keríteni.

A polgármester elmondta, hogy a mezőgazdasági földterületek fásításával kapcsolatban létrehozott tényfeltáró bizottság megállapította, hogy nem létezik érvényes program- illetve projektdokumentáció, nincs határozat a szerződés megvalósítását figyelemmel kísérő szakmai bizottság megalakításáról, nem létezik munkanapló és az egyes számlákhoz nem csatolták a szállítóleveleket.

- A bizottság megállapította, hogy nem lehetséges megállapítani volt-e felügyelet a szaporítóanyag leszállítása és átvétele, a telepítés és a szaporítóanyag karbantartása felett, és arról sincs bizonyíték, hogy lefolytattak-e közbeszerzési eljárást a facsemeték beszerzésére. A szaporítóanyagot a Szabadkai Erdőtelepítők Mozgalmától és a Ligostrom vállalattól szerezték be.  A rendelkezésre álló dokumentáció és a jelentésben szereplő tényállás alapján a munkacsoport javasolja, hogy a szabálytalanságokat, a dokumentumok összehangolatlanságát és érvényességét, a keletkezett károk és a szerződések alapján a fásítással megbízott egyének felelősségét vizsgálják ki az illetékes szervek – emelte ki a polgármester.

Minőségi és növény-egészségügyi tanúsítványok nélküli szaporítóanyag  

A szabadkai szélvédő erdősávok telepítésével és fenntartásával kapcsolatos szerződéses kötelezettségek értéke mintegy 101 millió dinárt tett ki, a rendelkezésre álló adatok szerint pedig Szabadka Város közel 24 millió dinárt fizetett ki szerződéses kötelezettségeinek a teljesítésére.

- Ez esetben Vajdaság AT és a köztársasági Környezetvédelmi Alap lényegesen kevesebb pénzt utalt át. - A projekt megvalósítása 2007-ben kezdődött. Az első szerződést az év december 4-én, az utolsót pedig 2012. június 11-én írták alá. Összesen 25 szerződést kötöttek. A szerződések tárgya a szélvédő erdősávok telepítése és a fenntartásukkal kapcsolatos munkálatok pénzelése volt, de léteztek szerződések a szakmai felügyeletről és a tervdokumentáció kidolgozásáról. A munkálatok kivitelezői a Köztisztasági és Parkosítási KKV, a Szabadkai Erdőtelepítők Mozgalma és a Vajdasági Erdők KV volt. Csupán a Vajdasági Erdők KV végzett eredményes munkát, mivel megállapítást nyert, hogy a Mikićevo környékén 2008-ban telepített erdősávban a csemeték több mint 80 százaléka megfogta - mondta Maglai Jenő.

Kiemelte, hogy a munkacsoport megállapította: Szabadka Város eszközeinek felhasználásában nincs tanúsítvány a facsemeték minőségéről és növény-egészségügyi állapotáról, nincs munkanapló a szélvédő erdősávok telepítéséről, amelyet aláírt volna a kivitelező és a felügyeleti szerv. A közbeszerzési eljárás megindítása, a közbeszerzési követelmények és tételek kidolgozása, az ajánlatok benyújtási határideje valamint a szerződéskötés is a szerződésben foglalt erdősávok telepítésének optimális határidején kívül történt.

- A Szabadka Város területén levő szélvédő erdősávok ellenőrzésére és felügyeletére 2008-ban 4 éves megbízatási idővel munkacsoportot hoztak létre, amely egyetlenegy jelentést sem készített, és így elmaradt a szerződések felbontásával kapcsolatos tevékenység illetve a nem teljesített szerződéses kötelezettségek ellenértékének a visszatérítése - mondta Maglai Jenő.

A VAT és a Köztársaság eszközeiről kötött szerződések kapcsán a polgármester szerint a bizottság a következő tényeket állapította meg: a városi költségvetésből a transzfer-eszközöket teljes egészében átutalták a Köztisztasági és Parkosítási KKV számlájára; a Köztisztasági és Parkosítási KKV nem folytatta le a törvényben előírt közbeszerzési eljárást a szaporítóanyag beszerzésére és hogy a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalattal aláírtak minden szükséges szerződést a munkálatok kivitelezéséről.

- A szerződések alapján készült jelentéseket nem fogadta el a pénzelő, illetve a jelentés szerint a pénzt nem rendeltetésszerűen használták fel, így a szerződésben foglalt összegeket részben vagy egyáltalán nem fizették ki. A Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárságának erdészeti és vadászati felügyelősége 2014. február 6-án jegyzőkönyvben rögzítette, hogy egyetlen szélvédő erdősáv sem felel meg alapvető rendeltetésének, sok a kiszáradt csemete és nem ritkán megállapították, hogy a telepítés meg sem történt. Ugyancsak hiányzik bármilyen gondoskodás, akár a kapálás, az öntözés vagy a vadaktól való védelem – emelte ki Maglai Jenő polgármester.

Hangsúlyozta, mindaddig senkit sem akar megvádolni, amíg nem rendelkezik pontos, szakmailag megalapozott elemzésekkel illetve az egyes személyek büntetőjogi felelősségével kapcsolatos javaslatokkal.