Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Fogadás a szerb női ifjúsági válogatott és a FIVB játékvezető-jelöltjei tiszteletére

2014.08.04.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja ma a Városháza dísztermében fogadta az országos ifjúsági női röplabda válogatott tagjait, a Röplabda Világszövetség (FIVB) nemzetközi játékvezető-jelöltek számára szervezett kurzus résztvevőit és a Szerb Röplabda Szövetség (SZRSZ) küldöttségét.

8194_1.jpg

Szerbia ifjúsági válogatottja augusztus 5-e és 9-e között a sétaerdei Sportcsarnokban részt vesz a röplabda Balkán-bajnokságon, amelyen hét ország válogatottja indul, ugyanakkor augusztus 1-je és 10-e között a szabadkai Pátria Szállóban a SZRSZ szervezésében rendeznek tanfolyamot a FIVB nemzetközi játékvezető-jelöltjei számára. A 12 országból érkezett 21 jelölt vezeti a kurzus ideje alatt a 2014. évi női ifjúsági Balkán-bajnokság mérkőzéseit.

Maglai Jenő polgármester köszöntötte a szerb női ifjúsági válogatott tagjait, a FIVB nemzetközi játékvezető-jelöltjei kurzusának résztvevőit és a SZRSZ küldöttségét és kívánt mindenkinek kellemes tartózkodást városunkban.

Elégedettségének adott hangot, amiért a női ifjúsági Balkán-bajnokságot Szabadkán rendezik meg, majd kiemelte, hogy a szabadkaiak igyekeznek jó házigazdák lenni és hogy tiszteletben tartják a Szerb Röplabda Szövetséggel a bajnoksággal kapcsolatban kötött megállapodást.

Szabadka mindig nyitott lesz a Szerb Röplabda Szövetséggel való együttműködésre. Úgy véljük, hogy városunknak ki kell állnia az ilyen jelentős versenyek mellett, mert az ilyen nemzetközi rendezvények hozzájárulnak Szabadka város hírnevének növeléséhez valamint a röplabda népszerűsítéséhez. Az országos női ifjúsági válogatott tagjainak jó játékot kívánok a Balkán-bajnokságon, s hogy a szabadkaiak lelátókról érkező támogatásával megszerezzék az első helyet - mondta Maglai Jenő.  

A vendégeket köszöntötte Vjekoslav Ostrogonac is, aki többek között a szerb női ifjúsági válogatottnak figyelemre méltó eredményeket kívánt a Balkán-bajnokságon, valamint a 24. Európa-bajnokságon, amelyet augusztus 16-a és 24-e között rendeznek meg a finn Tamperében és (a döntőt) az észt Tartuban. Szabadka város érdeke, hogy a sportok városa mellett Paliccsal együtt jelentős idegenforgalmi célállomásként is népszerűsítse magát.

A fogadás során a SZRSZ végrehajtó bizottságának tagja, Dejan Jovanović Maglai Jenőnek átnyújtotta a Szerb Röplabda Szövetség külön plakettjét a sokéves együttműködés és a röplabda fejlődéséhez való szabadkai hozzájárulás elismeréseként.

A jelenlevőket köszöntötte a FIVB játékvezetői bizottságának titkára, a kurzus igazgatója, az orosz Szergej Titov, valamint a FIVB játékszabály-bizottságának elnöke és a kurzus instruktora, a skót Alexander James Steel.

Szergej Titov elmondta, hogy Szerbia egymás után másodszor házigazdája a FIVB nemzetközi játékvezető-jelöltjei számára szervezett tanfolyamnak (tavaly Kladovóban rendezték meg). A kurzus rendkívül jelentős, hiszen a majdani nemzetközi játékvezetőket készíti fel, akik az elkövetkező évtizedekben fontos tisztségeket töltenek majd be.

Alexander James Steel köszönetet mondott a kiváló fogadtatásért és a Szabadkán kialakított remek munkakörülményekért, majd hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a játékvezető-jelöltek megfelelő felkészítése, hogy a játékosok számára lehetővé tegyék a minél jobb és színvonalasabb játékot.

A fogadáson jelen volt Darko Đuričković, a SZRSZ nemzeti válogatottjainak a koordinátora és Simon Ginnes, a Balkán Röplabda Szövetség küldötte a szabadkai Balkán-bajnokságon.

A Balkán-bajnokságon hét válogatott indul: Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Görögország, Macedónia VJTK, Románia és Törökország. A bajnokságot egyfordulós pontrendszerben bonyolítják le (mindenki mindenkivel megmérkőzik). A szerb válogatott első mérkőzését kedden, augusztus 5-én 20 óra kezdettel játssza Macedónia ellen a sétaerdei Sportcsarnokban.