Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Megkezdődött az Élelmiszert Európának fórum

2014.10.22.

A Galleria Hotelben ma és holnap rendezik meg a IV. mezőgazdasági fórumot Élelmiszert Európának elnevezéssel, amelynek témája, miként megvalósítani a 2014-2024 közötti mezőgazdaság- és a vidékfejlesztési stratégiát. A tanácskozáson a mezőgazdasági, élelmiszeripari vállalatok és szövetkezetek igazgató- és felügyelő bizottságainak tagjai, vezérigazgatói és menedzserei, továbbá mezőgazdasági magántermelők, az állami és szakmai szervezetek, a kereskedelmi láncok, a bankok és más pénzintézetek valamint a biztosítóintézetek képviselői vesznek részt.  A Fórumot a Közgazdasági Intézet és a Szerbiai Agrárközgazdászok Szövetsége rendezi.

8398_1.jpg

Dragan Šagovnović, a Közgazdasági Intézet vezérigazgatója üdvözlő beszédében elmondta, hogy az Eurostatnak a minden EU tagországra vonatkozó követelései elsősorban azt eredményezték, hogy a szürkegazdaság egy részét bevonták a bruttó hazai termék (BHT) elszámolásába, aminek következtében mintegy 7 százalékkal megnőtt a BHT nominális értéke, mindez pedig lényeges változásokhoz vezetett a BHT szerkezetében. Az agrárium szempontjából ez az jelenti, hogy csökkent a mezőgazdaság részesedése Szerbia gazdaságában.

A korábban alkalmazott szabályzók szerint, mint mondta, amelyeket ugyancsak az EU direktívái szerint alkalmaztak, évekig arról beszéltek, hogy a mezőgazdaság termelése 2001-hez képest 20 százalékkal nőtt, az új elszámolási rendszer pedig azt mutatja, hogy az agrárium termelése valójában 3 százalékkal csökkent.

Hozzátette, hogy a szerb mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke nem négy milliárd euró, ahogyan vélték, hanem mintegy 3,6 milliárd euró, a szerb agrárgazdaság potenciálja pedig nem 30 milliárd euró, hanem 30 milliárd dollár.

8398_4.jpg
Dragan Šagovnović

- Véleményünk szerint a stratégia megvalósítása során nem érhető el ez a 30 milliárd dolláros maximális cél, de úgy véljük: a stratégiának lehetővé kell tennie azt, hogy a szerbiai agrárium termelésének bruttó értéke elérje legalább a 28 EU tagország átlagát, ami azt jelenti, hogy ez az érték megközelítheti a 8,5 milliárd eurót.  Ez elérhető cél a középtávú tervidőszakban, amennyiben megvalósítjuk a mezőgazdaság-fejlesztési programokat – emelte ki Šagovnović.

A Szerb Köztársaság mezőgazdaság- és vidékfejlesztési stratégiáját nem egészen három hónapja fogadták el – emlékeztetett a fórum megnyitásakor prof. dr. Zoran Rajić, a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára, majd hangsúlyozta, hogy az öt cél, amelyeket a stratégia megvalósításával szeretnénk elérni: a termelés és a jövedelem stabilitásának megteremtése, a versenyképesség növelése, az életminőség javítása a vidéki közösségekben, a nemzeti politikák hatékonyabb végrehajtása és a mezőgazdaság illetve a vidékfejlesztéshez szükséges intézményi keretek fejlesztése.

Szavai szerint az a csapat, amelynek élén Snežana Bogosavljević Bošković köztársasági mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter áll, igyekszik majd a jövő évi költségvetés keretében minél kedvezőbb kiindulási pozíciókat megszerezni.

8398_5.jpg
Zoran Rajić

A Kormány elfogadta a költségvetés módosítását, de a mezőgazdaságnak szánt eszközkeretet nem csökkentették. Mezőgazdasági termelőink ilyen szempontból elégedettek lehetnek, nem lesz törés a szabályzatokban előírt támogatások kifizetésének ütemében – hangsúlyozta Zoran Rajić.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a Fórum megnyitásakor elmondta, hogy a város elsősorban a mezőgazdaságra támaszkodik, noha az ipar vonatkozásában Szabadka más közösségekhez képest Szerbiában a fejlettebb városok közé tartozik.

- A jövőben még inkább a mezőgazdaságra kell támaszkodnunk, valamint a feldolgozóiparra, amelyek annak idején e térség gazdasági fejlődésének motorjai voltak. Az utóbbi 20 évben bekövetkezett hanyatlás ellenére úgy vélem, az elkövetkező 5-10 évben szükségszerűen nagyobb előrelépést kell megvalósítunk a mezőgazdasági ágazat fejlesztésében, hogy ezáltal is javíthassunk polgártársaink életminőségén.

8398_3.jpg
Maglai Jenő

A Szerb Köztársaság mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiája rendkívül fontos dokumentum, mondta Maglai Jenő polgármester, majd hozzátette, hogy reményei szerint a korábbi időszakban elfogadott különböző stratégiáktól eltérően most sokkal hatékonyabban leszünk ennek a megvalósításában.

- A mezőgazdaságban hiányzik a tudás, a kutatások azt mutatják, hogy legalább két évtizeddel vagyunk lemaradva a fejlett európai országokhoz képest. Ahhoz, hogy ezt a lemaradást minél rövidebb idő alatt hozhassuk be, sokat és komolyabban kell munkálkodnunk a következő időszakban. A jobb eredmények eléréséhez szükség van az összes hatalmi szint folyamatos együttműködésére – mondta Maglai Jenő.

Az Élelmiszert Európának elnevezésű fórum keretében hét panelvitát rendeznek.