Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Polgármesteri Kabinet sajtóközleménye

2014.10.24.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere a közelmúltban a Szabadkai Rádióban vendégszerepelve a Povodi című műsor szerkesztőjével folytatott beszélgetés során többek között aggodalmának adott hangot a két szabadkai fesztivál (az európai filmek palicsi fesztiválja és a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál) jövőjével kapcsolatban. A fesztiválszervező a Szabadegyetem, a polgármester pedig úgy ítélte meg, hogy változások szükségesek a fesztiválok szervezésében.

8400_1.jpg

Állást foglalt azért, hogy a jövőben a társpénzelők, a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium, a Tartományi Művelődési és Tömegtájékoztatási Titkárság valamint a helyi önkormányzat nagyobb mértékben ellenőrizze a Fesztiváli Tanács működését.

Maglai polgármester úgy nyilatkozott: sokkolta az információ, hogy a Szabadegyetemen felvett fizetése mellett valaki a Fesztiváli Tanácsból a filmfesztivál szervezésében végzett munkájáért havonta 240.000 dinárt kapott.

Kiemelte, hogy nem fogják eltűrni ezeket a dolgokat, s hogy ezen a téren változások lesznek. Maglai Jenő nyomatékosította, hogy meg kell tartani minden jó szakembert, aki eddig a fesztiválok megvalósításán dolgozott.

Közölte: az önkormányzat eltökélt szándéka, hogy a fesztivál szervezésébe való komolyabb beavatkozással ellenőrizze a fesztiválokra biztosított közpénzek felhasználását.

- Abban a nyilatkozatomban, amikor rámutattam arra a logikátlanságra, hogy havi térítést fizettek ki, kizárólag a Szabadegyetem alkalmazottaira gondoltam, akik az Európai Filmek Fesztiváljának a szervezésében vettek részt.  Senkit sem kívántam lejáratni a Filmfesztivál Tanácsának bármely tagját. Az ügyiratokba való utólagos betekintés során megállapítást nyert, hogy egy személy, aki a Szabadegyetemen dolgozik, s aki az idén részt vett a palicsi Európai Filmek Fesztiváljának a szervezésében, a részvétel költségeinek a megtérítése címén 2014 áprilisára, májusára és júniusára összesen 640.456 dinárt fizettek ki, vagyis havonta 213.485 dinárt. Ezek tények – mondta Maglai Jenő polgármester sajtóközleményében, amelyet ezúton továbbít a Polgármesteri Kabinet.

A helyi önkormányzat, mondta Maglai Jenő, a jövőben is támogatja az Európai Filmek Fesztiválját, de betekintést kér ennek a városunk és országunk számára egyaránt jelentős kulturális rendezvény számára biztosított eszközöknek az elköltésébe.

- Az elkövetkező időszakban megkísérelünk jobb együttműködést kialakítani a Szabadegyetem vezetőségével, amely egyébként köztársasági intézmény. A kommunikációnak, amely gyakorlatilag eddig nem is létezett, folyamatosnak, hivatalosnak és mindig tényszerűnek kell lennie.  Tudatában vagyunk a palicsi Európai Filmek Fesztiválja jelentőségének, és magától értetődik, hogy továbbra is támogatni fogjuk a fesztivált, de követeljük, hogy a Fesztivál ügyvitele átlátható legyen, hiszen egy olyan kulturális rendezvényről van szó, amelyet Szabadka Város, Vajdaság AT és a Szerb Köztársaság együttesen finanszíroz - hangsúlyozta Maglai Jenő polgármester.

Mivel a Szabadkai Rádió műsorában elhangzottak után a polgármester durva támadások céltáblája volt és olyan vélemények hangzottak el, hogy nyilatkozata hazug és argumentálatlan volt, a nyilvánosság hiteles tájékoztatása érdekében csatoljuk a dokumentumokat is, amelyekből látható, hogy Szabadka Város a szerződés alapján a 20. és 21. palicsi filmfesztiválra mennyi pénzt fizetett ki a Szabadegyetemen dolgozók munkája költségeinek a kifizetésére.  A neveket a pénzt felvevő személyek iránti tiszteletből kihagytuk.

Letölthető dokumentumok:

                                                                                         Polgármesteri kabinet