Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

A Szabadság téren Dejan Cukićtyal és a Vegas Showbanddel köszöntik az újévet

2014.12.18.

Szabadka Város idén is megajándékozza a szabadkaiakat és a vendégeket a Szabadság téri újévvárással, és ezúttal sem marad el a Szabadkai Filharmónia hagyományos újévi hangversenye a Városházán. A 2015. év köszöntésére szervezett program a város központi terén szerdán, december 31-én 22 órakor kezdődik a magyarországi Vegas Showband fellépésével, majd 23 óra 30 perctől az ismert előadó, Dejan Cukić és a Spori ritam bend zenekar búcsúztatja az óévet. A Szabadkai Filharmónia újévi hangversenye a Városháza Dísztermében 2014. december 28-án 20 órakor kezdődik.

8484_1.jpg

Miroslav Jovančić, a Szabadkai Filharmónia elnöke a Városháza Média Központjában megtartott mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hagyományos újévi koncert két szólistája Guzsvány Izabella és Alenka Ponjavić Vojnić lesz, vezényel Paskó Csaba és a hangversenyen Csikós Krisztina irányításával fellép a Pro Musica Kamarakórus is. Mint azt Jovančić elmondta, a népszerű komolyzenei melódiák mellett felcsendülnek majd Strauss, Brahms, Rossini és Puccini művei is.

Ágoston Pribilla Valéria, a polgármester művelődéssel megbízott tanácsadója kiemelte, hogy a Vegas Showband már több mint 10 éve Magyarországon a vezető partizenekara, amely az élő muzsikálást részesíti előnyben.

- A Vegas Showband nyolctagú. Műsoruk a múlt század 50-es, 60-as éveinek a zenéjéből, a pop, a rock és a beatzene keverékéből áll.  Szívesen játsszák a 70-es, 80-as évek népszerű slágereit, disco, soul, funky és latino stílusú számait, de a mai magyar és külföldi előadók népszerű számai is megtalálhatók a repertoárjukban.  

Amikor erre az együttesre esett a választásunk, abból indultunk ki, hogy ez a népszerű magyarországi együttes olyan zenét szolgáltat, amely minden korosztály körében, de különösen a fiatalok között népszerű, mondta Ágoston Pribilla Valéria, majd hozzátette, hogy az együttes lendületes, látványos fellépése hozzájárul majd az általános pozitív hangulathoz és a szilvesztereste oldott hangulatához.

Dejan Cukić elmondta, hogy a Spori titam benddel való együttes zenélést idén a Priča o ljubavi /Történetek a szerelemről/ című albuma tette emlékezetessé, hiszen karrierjük legnagyobb slágereit gyűjtötték egy csokorba. (A Spori ritam bend első lemezét még 1987-ben adta ki.)

- Szerencse és nagy öröm a számomra, hogy karrierem során valóban nagyszámú olyan dal maradt meg, amelyekből összeállhat egy ilyen oldott hangulatú koncert, amelyre az emberek szórakozni jönnek. A zenekarról és rólam is köztudott, hogy az emberek körében vidám, kedvező légkört tudunk teremteni. Ennek eredménye a jó hangulat, márpedig nekünk erre van szükségünk, függetlenül attól, hogy az újévet ünnepeljük, vagy búcsúztatjuk az óesztendőt.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere kiemelte, hogy éjfélkor tűzijátékkal köszöntik az újévet, amelyben első zeneszámként a Kék Duna keringő csendül majd fel. A Szabadság teret az előző évekhez hasonlóan ezúttal is biztonsági kordon veszi körül. A zárt területre tilos lesz üvegeket és pirotechnikai eszközöket bevinni.

Maglai Jenő polgármester meghívta a szabadkaiakat, hogy december 31-én jöjjenek el a Szabadság térre, majd hozzátette, hogy a főtéri újévvárásra a városi költségvetésből nem egészen egymillió dinárt fordítanak.  

A Szabadkai Filharmónia újévi hangversenyére a Városháza Dísztermében a belépőjegy 2.000 dinár. Erre a hangversenyre a jegyek árusítása kedden, december 23-án kezdődik.