Loading...

+381 13 661-122

Grad Subotica

Aktualitások

Újévi fogadás a sajtó képviselői számára

2014.12.29.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és Ilija Maravić, a Város Képviselő-testületének elnöke ma a Városháza Média Központjában fogadta a városban működő sajtóházak újságíróit, kameramanjait, operatőreit, fő- és felelős szerkesztőit valamint igazgatóit.

8499_1.jpg

Maglai Jenő polgármester köszönetet mondott a sajtó képviselőinek a korrekt tájékoztatásért, majd kiemelte, hogy a helyi önkormányzatban nincsenek titkok, s hogy az elkövetkező időszakban is igyekszik majd a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni az összes információt.

- Bízom a további jó együttműködésben, s számítok az önök támogatására is azokban a törekvésekben, amelyek célja folytatni a megkezdett tevékenységet, a városi közigazgatáson, a közvállalatokon és a közintézményeken belüli viszonyok rendezését.  Véleményem szerint jó úton haladunk afelé, hogy az elkövetkező másfél év alatt sokat tehetünk a város fejlődése érdekében – emelte ki Maglai Jenő.

A közvélemény 2014. évi pontos és idejekoráni tájékoztatásért a sajtó képviselőinek köszönetet mondott Ilija Maravić is.   

- Eddig nem alkalmaztunk semmilyen korlátozásokat, a rendelkezésükre bocsátottuk a különböző információkat s arra számítunk, hogy kapcsolatainkban nem lesznek változások, ez pedig Szabadka minden polgárának az érdeke - hangsúlyozta Ilija Maravić.

Maglai Jenő és Ilija Maravić a sajtó képviselőinek és családtagjaiknak sok boldogságot, jó egészséget és sok sikert kívántak a 2015-ös esztendőben.

A hagyományos újévi fogadáson jelen voltak a Városi Tanács tagjai és a polgármester tanácsosai.